Medúzák miatt leállt Nyugat-Európa legnagyobb atomerőműve Franciaországban. Illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent)
Medúzák miatt leállt Nyugat-Európa legnagyobb atomerőműve Franciaországban. Illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent)

MTI

 / Kékfény

Leállt hétfőn Nyugat-Európa legnagyobb atomerőművének négy blokkja az észak-franciaországi Gravelines-ben, miután a hűtésére szolgáló vízszivattyú-állomásokban tömegesen és előre nem látható módon jelentek meg medúzák - közölte az EDF francia áramszolgáltató.

Az automatikus leállások "nem voltak hatással a létesítmények biztonságára, a személyzet biztonságára vagy a környezetre"

- tette hozzá a vállalat a honlapján.

"Ezek a leállások a szivattyútelepek szűrődobjaiban, a létesítmények nem nukleáris részében található medúzák tömeges és előre nem látható jelenlétének következményei" - hangsúlyozta az üzemeltető.

A gravelines-i erőmű így ideiglenesen teljesen leállt, mivel a másik két egység jelenleg karbantartási munkák miatt nem működik.

Az EDF tájékoztatása szerint szerint három blokk automatikusan leállt vasárnap este 11 óra és éjfél között, "a biztonsági és védelmi előírásoknak megfelelően", egy másik egység pedig hétfőn reggel 6 óra 20 perckor szintén "automatikusan leállt".

"Az erőmű munkatársai dolgoznak, és jelenleg a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat és szükséges beavatkozásokat végzik ahhoz, hogy az egységek teljes biztonságban újraindulhassanak"

- írta az EDF.

Az Északi-tenger partján fekvő Gravelines reaktorai számát és termelési kapacitásukat tekintve Nyugat-Európa legnagyobb atomerőműve (6 darab, egyenként 900 megawatt teljesítményű nyomottvizes reaktor). Az erőműben 2040-ig két újgenerációs (EPR2) reaktort is terveznek üzembe helyezni, amelyek teljesítménye egyenként 1600 megawatt.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.