Így hat ránk a céklalé

Ha a céklalevet bevennénk az étrendünkbe, sokkal elégedettebbek lehetnénk magunkkal az edzőteremben - állítja amerikai és koreai kutatók közös vizsgálata. A céklalé egyéb, a szervezetre gyakorolt hatására is fény derült.

Hirdetés

Hogy hat a testre a céklalé?

A University of California at Davis és a Kyung Hee University berkeiből származó korábbi kutatás szerint már eddig is volt bizonyítékunk arra, hogy ha edzés előtt közvetlenül céklalevet iszunk, akkor megnő a tűréshatárunk - mindez a cékla magas nitráttartalma miatt van. A kutatók jelenleg azt vizsgálták: hosszú távon miként reagál a céklalére a szervezet? - írja a Házipatika.com.

Az említett vizsgálatban 14, húszas éveiben járó férfival itattak két héten át minden reggel 70 milliliternyi céklalevet: egyik felük a boltban kapható változatot itta, a csoport másik fele pedig olyan változatot, amelyből korábban kivonták a nitrátokat. Amikor ezen férfiakat nagy intenzitású bicikliedzésekre küldték, jóval alacsonyabb volt a vérnyomásuk azoknak, akik a nitrátokban gazdag céklalevet itták. 

A cékla a szívre is hat?

Mindez a tanulmány egyik szerzője, Charles Stebbins szerint azért volt, mert szívük kevesebb energiabefektetéssel tudott ugyanannyi vért áramoltatni, tehát ugyanazon intenzitású edzést hosszabb ideig tudták folytatni. Ezen csoport tagjainak magától értetődően jobb véráramlása volt, és izmaik is jobb oxigénellátást kaptak.

Hirdetés

Mivel a kísérlet két csoportja között csak a fogyasztott nitrátok mennyisége volt az egyetlen eltérés, a kutatók biztosak abban, hogy a javulást ez okozza. Stebbins elmondása szerint korábbi kutatásaik a nők között is ugyanilyen jelentős hatékonyságjavulást mutatnak ki céklalé fogyasztása esetén. Ha valami miatt nem tudunk céklalevet szerezni, 85 grammnyi cékla ugyanannyi (közel 250 mg) nitrátot biztosít - de ezt akár spenótból, zellerből, turbolyából vagy rukkolából is pótolhatjuk. 

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.