A vaspótlás legfontosabb szabályai

A vashiány igen elterjedt probléma, amely rendkívül kellemetlen tünetekkel jár. A panaszok megfelelő vaspótlással megszüntethetőek, ennek során azonban több tényezőt is figyelembe kell venni.

Hirdetés

Vas pótlására már kis mennyiségű vashiány esetén is szükség van, amennyiben pedig már vashiányos vérszegénység is fennáll, úgy az orvosi vizsgálat is elengedhetetlen. Ilyenkor a szakember előírásának megfelelően a javasolt készítménnyel kell pótolni a hiányt. Természetesen a vasat is elsősorban étkezéssel kell bevinni, ám előfordulhat, hogy még így sem tudjuk feltölteni a vasraktárakat - írja a Házipatika.com.

Így történhet például terhesség során a fokozott szükséglet miatt, hiszen a növekvő magzat az anyukától veszi el a számára szükséges tápanyagokat és nyomelemeket, így a vasat is, amelyre igen nagy szüksége van a megfelelő fejlődéshez. Ezen kívül előfordul, amikor valamilyen vérzéssel veszítünk vasat, beleértve például a menstruációt, a bélrendszeri vérzéseket vagy a baleset következtében fellépő vérveszteséget. Érdemes megemlíteni továbbá, hogy emésztőrendszeri gyulladásos betegségek okán is keletkezhet hiány, amelynek hátterében a vas felszívódási zavara áll. Vérszegénység alakul ki akkor is, ha krónikus gyulladásos betegség áll fenn, esetleg rosszindulatú daganatos elváltozás van a szervezetben, mert ilyenkor az immunrendszer fogva tarja vasat a raktárakban.

Lehetséges pótlásformák

Fontos, hogy amennyiben valakinél vashiányt állapítanak meg, úgy ki kell deríteni azt is, hogy mi váltotta ki a problémát. Akár súlyos betegség is megbújhat ugyanis a háttérben, sőt bizonyos esetekben a vasbevitel növelése még ronthat is az érintettek állapotán.

Hirdetés

A pótlás módja az alapbetegségtől és a vashiány mértékétől függ. Amennyiben csupán csekély a hiány, úgy jól összeállított vegyes táplálkozással is jó eredményeket lehet elérni. Ha viszont ez nem vezet sikerre, vagy ha a hiány túlzottan jelentős, akkor a vasat táplálékkiegészítő, gyógyszer formájában célszerű bejuttatni. Szélsőséges esetben előfordulhat az is, hogy kórházi körülmények között, intravénás injekció útján kell vasat juttatni a páciens szervezetébe.

Mire kell figyelni vasszedés mellett?

Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa óva int bárkit attól, hogy önhatalmúan szedjen hosszabb ideig vasat, mert súlyos betegség, daganat felismerését lehetetlenítheti el vele. Túladagolás alapvetően csak 12 év alatti gyermekeknél fordul elő súlyos formában, míg felnőtteknél csak néhány ritka betegség mellett áll fenn ez a kockázat.

A vas pótlásának megvannak a maga szabályai, amelyekre ügyelni kell, hiszen vannak olyan vitaminok és nyomelemek, amelyek segítik, illetve olyanok is, amelyek gátolják a vas felszívódását. Amennyiben valaki olyan gyógyszereket, étrend-kiegészítőket szed, amelyek ez utóbbi kategóriába esnek, úgy a vas bevétele után (vagy előtt) legalább 2 óra szünetet kell tartani. A vas felszívódását gátolja például a magnézium, egyes savcsökkentők, antibiotikumok, illetve hormonkészítmények is, mint például a pajzsmirigybetegségre alkalmazott szerek. Szintén nehezítik a bevitt vas hasznosítását a teljes kiőrlésű, magas rosttartalmú gabonák, a kávé, a tea, a tej és a tejtermékek, valamint a spenót. Ezzel szemben a C-vitamin és az A-vitamin elővitaminjának számító béta-karotin egyaránt támogatja a vasfelszívódást.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.