Ételek, amelyek tele vannak vassal

Szervezetünk számára az egyik legfontosabb nyomelem a vas, amelyet a szervezetünk nem képes előállítani, így nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy elegendő mennyiséget fogyasszunk belőle. Kiegyensúlyozott táplálkozással mindezt könnyedén elérhetjük, de előfordulhat az is, hogy célzott pótlásra van szükségünk.

Hirdetés

Vashiány

Mivel a vörösvértestek képződéséhez alapvető fontosságú alkotóelemünk a vas, hiánya esetén szervezetünk azonnal jelez.  A vashiány tünetei közé tartozik a kimerültség, szédülés, fejfájás, étvágytalanság, tanulási nehézségek, hidegérzet, sápadtság vagy például a szabálytalan szívverés is - írja a Házipatika.com.

Életünk egy-egy szakaszában nagyobb vasmennyiségre van szüksége a szervezetünknek, így pl.: gyermekkorban, aktív sportolás mellett, menstruáció, gyermekvárás és a szoptatás idején, valamint műtétek utáni időszakban. A legtöbb esetben a vashiányt a rossz, egyoldalú táplálkozási szokások okozzák. A húsmentes diéták fokozhatják ennek kockázatát, ezért fontos, hogy ebben az esetben kellő figyelmet fordítsunk az egyéb magas vastartalmú ételek fogyasztására, valamint arra, hogy a felszívódást segítő C-vitamin és folsav mennyiség is elegendő legyen.

Gabonák és álgabonák

A gabonák is rendelkeznek vastartalommal: míg 100 g búzaliszt 1,7 mg vasat tartalmaz, a méltán egyre népszerűbb amaránt ennek tízszeresét. Az inkák aranyának is nevezett álgabonaféle egyre ismertebb hazánkban. Kedvelt gluténmentes alapanyag, hiszen semleges ízénél fogva sokféleképpen felhasználható. Az amaránt elsősorban egészben, valamint pehely és liszt formájában kerül a polcokra, majd köretként, kásaként, péksütemények alapanyagként, krémekbe, joghurtokba, fasírtba és müzlikbe keverve is fogyasztható.

Hirdetés

Magvak

A mogyoró az egyik legmagasabb vastartalommal rendelkező olajos mag: 35 mg található meg 100 grammban. Bár a mák némileg lemarad ettől, mégis érdemes gyakran fogyasztani nem csak sütemények töltelékeként, hanem akár sós ételekhez is. A mák kiváló fehérjeforrás, de 22 mg-os vastartalma mellett bőven tartalmaz kalciumot, mangánt, valamint magnézium, foszfor, réz, cink, kálium, szelén és számos vitamin is található benne.

Húsok, belsőségek

A bárány nem csak kiváló fehérjeforrás, de a többi húshoz képest kiemelkedően sok vas van benne. A 100 grammonként 10 mg vasat tartalmazó sertésmáj csak alig marad le tőle, így érdemes mindkettőből gyakran fogyasztani a húskedvelőknek. A marha, a borjú és a libamáj szintén jelentős vasforrások, ezeket kenőmájas formájában is beiktathatjuk az étrendünkbe. Azok pedig, akik inkább a tenger gyümölcseit részesítik előnyben, vas szempontjából a kagyló a legjobb választás, hiszen éppen annyi van benne, mint a bárányhúsban, azaz 100 g-ban 10,5 mg. 

Tejtermékek és tojás

A juh és a kecsketej tartalmazza a legtöbbet, de a tehéntejből készült termékek is rendelkeznek némi vastartalommal: míg a tehéntúró és a tehéntej 100 g-ja 0,2 mg-ot, az ementáli és a trappista sajt 0,7 mg-ot tartalmaz. A kiváló fehérjeforrásnak számító tojásban 100 grammonként 1,4 mg vas található, így gyakori fogyasztása ebből a szempontból is kívánatos lehet.

Gyümölcsök

A gyümölcsök közül az aszalt szilvát, a mazsolát, az őszi- és kajszibarack vastartalmát érdemes megemlíteni, valamint a ribiszkéjét, amely emellett még antioxidáns hatású vitaminbomba is. Az antioxidánsok sejtvédő szerepét pedig számos kutatási eredmény bizonyítja. A vörös és a fekete ribiszke ráadásul méregtelenítő és vízhajtó hatású is, ezért ha vashiány esetén fogyasztjuk, bónuszként még számos módon nyújthat támogatást a szervezetünk számára.

Zöldségek

Az egyik legmagasabb vastartalommal (10 mg/100 g) rendelkező zöldségféle a vargányagomba, amelyet akár szárított, por vagy fagyasztott formában is megvásárolhatunk.

Magas vastartalommal rendelkezik továbbá a száraz bab, a száraz borsó és a lencse is, amelyekből nem csak főzeléket és levest főzhetünk, hanem érdemes kipróbálni a saláta és krém változatukat is.

Bár a sóska és spenót magas vastartalmúak, nem árt tudni, hogy a bennük található oxálsav gátolja annak maximális felszívódását a szervezetünkben.

Könnyen beépülő vaspótlás

Számolnunk kell azzal, hogy az ételeinkben található vastartalomnak sok esetben csak a töredéke hasznosul. A vas felszívódását gátolhatja például a korábban már említett oxálsav, vagy az is, ha nem fogyasztunk mellé elegendő C-vitamint. Míg a húsfélékben lévő vas 20 százaléka, a növényi eredetűekben találhatóak mindössze 1-5 százaléka szívódik fel.

Ha könnyen beépülő vaspótlást szeretnénk, szóba jöhetnek különböző vény nélkül kapható készítmények, amelyek például szirup formájában segítenek abban, hogy szervezetünk biztosan hozzájusson a napi szükséges vasbevitelhez.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.