Beregszászban továbbra is működnek az iskolák
 / Közélet

Beregszászban sürgős értekezletet tartanak az Ukrajnában bevezetett hadiállapot kapcsán.

A hírt Babják Zoltán polgármester tette közzé közösségi oldalán.

Városunk első embere kiemelte, hogy

jelenleg oktatási intézményeink és minden más intézmény a megszokott módon működik (az egyéb döntésről később adnak tájékoztatást).

A polgármester hangsúlyozta, dolgoznak a város stratégiai objektumainak víz- és áramellátásán. 

Az EU országaival a határátkelők mindaddig nyitva maradnak, amíg a Legfelső Tanács nem szavazza meg azok lezárást a hadi állapot kihirdetése kapcsán.

Mindemellett a határozat értelmében a sorkatonák és a tartalékos katonák számára megtiltják,

hogy az illetékes hivatalok tudta nélkül módosítsák lakóhelyüket (hadkiegészítő parancsnokság, SZBU)

- tudatta.

"Dolgozunk továbbá azon is, hogy helyet találjunk az evakuáltak elhelyezésére" - írta Babják Zoltán.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.