Riasztást adtak ki az elektromos autók kapcsán, néhány év múlva komoly gond lehet
Komoly kihívással áll szemben az elektromos autók világpiaca. A Bank of America elemzése szerint ugyanis akár már 2025-re hiány lehet a járművekben használt akkumulátorokból
Harmincéves rejtély oldódott meg
Harminc évbe telt ugyan, de a mai technológiának, a DNS-sel és az őskutatással, családfával foglalkozó weblapok használatának köszönhetően összeértek a szálak
Erdőtűzzel és egy ember halálával ért véget a kék és rózsaszín ünnepe
Egy babaváró ünnepségen használt pirotechnikai eszköz okozta a kaliforniai El Doradoban lángra lobbant, mintegy hétezer hektárt elpusztító tűzvészt
A Holdra szállás, amelyről még mindig milliók hiszik, hogy átverés volt
A Holdra szállás, amelynek ma van az 52. évfordulója, az egység pillanata volt; egy olyan pillanat, amikor a világ végre kisebb lett, mert megérintettük a világegyetem egy darabját
Kezd kifogyni az ingatlanokból a floridai luxusváros
A floridai városban egy családi ház átlagára 11,7 millió dollár volt az idei második negyedévben
Megbonthatatlan barátság van az Egyesült Államok és Németország között
Az Egyesült Államok és Németország közötti kétoldalú együttműködés erős, és az amerikai kormányzat meg van győződve arról, hogy ez a kooperáció folytatódik – mondta Joe Biden
Borzasztó félreértés történt egy ohiói kórházban a hónap elején. Az egészségügyi intézményben húsz éve nem volt hasonló eset, most mégis hibáztak.

Borzasztó félreértés történt egy ohiói kórházban a hónap elején. Az egészségügyi intézményben húsz éve nem volt hasonló eset, most mégis hibáztak.

Visszadobták a tavakba az aranyhalakat, erre óriásira nőve őrjöngésbe kezdtek
Az USA-ban felhívást intéztek az akváriumtulajdonosokhoz, hogy ne engedjenek több kedvtelésből tartott halat a tavakba, miután már több hatalmasra nőtt aranyhalat is kifogtak a helyi tavakból
Rengeteg öngyilkosság szárad a lelkén, mégis mindenki imádja
Ezen a napon 98 éves a hollywoodi dombok tetején, a Mount Lee csúcsán álló felirat, amely talán legismertebb felirat a világon
Eladó a Taylor Swift-féle tündérpalota
Új gazdáját keresi a kastély, melyben összetört az énekesnő szíve
Tűztornádó nehezítette a lánglovagok dolgát a kaliforniai bozóttűz oltása közben
 A térségben a hőség miatt több helyen kapott lángra a növényzet
Három tucat amerikai állam beperelte a Google-t
A felperesek azt kifogásolják egy kaliforniai szövetségi bíróságon benyújtott keresetükben, ahogyan a Google az Android operációs rendszerrel ellátott okostelefonokon működteti az alkalmazásokat kínáló Play Áruházat
Rekordmeleg volt a június Észak-Amerikában
Kanadában és az Egyesült Államok számos északnyugati városában akár öt Celsius-fokkal is meghaladták az idei értékek a korábbi csúcsokat
Orosz hekkercsoport támadta meg a republikánus párt számítógépes hálózatát
Az orosz külföldi hírszerzéshez köthető hekkercsoport megtámadta a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) számítógépes rendszereinek szolgáltatóját, de nem fért hozzá adatokhoz
Drónnal akarták megtámadni az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét
Egy amerikai légvédelmi üteg lelőtt keddre virradóra egy drónt, amely az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét vette célba
„Az egész egy színjáték!” – Lebukott az aktivista atléta
Körbejárja az internetet az a hatéves kép, amelyen a nemrég az amerikai zászlótól tiltakozásképpen a himnusz alatt elforduló kalapácsvető olimpikon, Gwen Berry a nemzeti színű lobogóval pózol
Joe Biden ismét nagyon zavartan és furcsán viselkedett
Joe Biden, a hétvégén ismét kínos pillanatokat okozott, mivel nem tudott válaszolni a riporterek kérdéseire, ráadásul olyan témában, amelyről nemrég részletes felvilágosítást kapott
Saját világcsúcsát döntötte meg az evőművész
A tavalyinál eggyel több, összesen 76 hotdogot falt fel Joey Chestnut vasárnap a New York-i Coney Island vidámparkban és ezzel megdöntötte saját tavalyi világrekordját
A világ legidősebb férfija elárulta, mi a hosszú és boldog élet kulcsa
Flores Márquez szerint a hosszú és boldog élet kulcsa a rengeteg szeretet
Megvan az étel, amivel visszaszorítható a migrén
Az amerikai kutatók által készített tanulmány szerint a magas zsírtartalmú halakat tartalmazó diéta lehet a migrénes fejfájás elleni harc kulcsa
Az amerikaiak ezentúl saját maguk választhatják ki nemüket az útlevelükben
Az amerikai útlevelet kérelmezők ezentúl választhatnak, hogy férfiként vagy nőként azonosítják-e magukat
Egy amerikai transznemű olimpikon azzal fenyegetőzött, ha dobogóra kerül, elégeti az amerikai zászlót
Chelsea Andrea Wolfe, aki transznemű nőnek vallja magát, tavaly már úgy nyilatkozott, hogy célja az olimpiai érem megszerzése, „hogy elégethessek egy amerikai zászlót a dobogón”
Megvan az első transznemű induló a Miss USA szépségversenyen
Állítása szerint az ő győzelme a transzközösség győzelme is egyben
Jóvátételi díjat szedtek a fehér résztvevőktől a Black Pride szervezői
Lassan már olyan sokszínű és specifikus az elfogadás, hogy csak a sokszínű marad, az elfogadás nem
Be lehet perelni a Facebookot Texasban, ha valaki például szexkereskedők áldozata lesz
A texasi Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében ezentúl a Facebook felelősségre vonható azért, hogy ha emberkereskedők áldozatok keresésére használják a platformot
A hőburok 47 fok fölé melegítette Oregon állam fővárosát
Hétfőn is megdőlt a melegrekord az Egyesült Államok északnyugati részén a napok óta tartó hőhullámban. Salemben, Oregon állam fővárosában 47,2 Celsius-fokot mértek
Puszta kézzel vette ki hátából a pisztolygolyót a meglőtt ártatlan turista
Egy turistát talált el egy gellert kapott golyó, miközben családjával sétált a Times Square-en vasárnap késő délután
Nem zárja ki az idegenek létezését a Pentagon ufójelentése
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma közzétette azt a jelentést, amelynek elkészítésére még a 2019-ben hatályba lépett Intelligence Authorization Act alapján a törvényhozás kötelezte a Pentagont
Kilencéves kislány tiltakozott az iskolájában kirakott BLM-plakát ellen
A lány szerint a plakátok jelenléte ellentmond annak, amit az iskolatanács egy korábbi ülésen mondott, hogy „nincs politika az iskolában”
22 és fél évre ítélték a George Floydot megölő rendőrt
Huszonkét és fél évi börtönre ítélte az illetékes amerikai bíróság a tavaly májusban brutális fellépésével az afroamerikai George Floyd halálát okozó volt minneapolisi rendőrt, Derek Chauvint