„Amikor elkezdtük tudatosan építeni a folkműhelyt, egy olyan otthont álmodtunk meg, ahol a hagyomány élő valóságként van jelen, ahol fiataljaink nem csupán táncolni és muzsikálni tanulnak, hanem megismerik és megélik a legfontosabb közösségi értékeket, az emberség, az egymásra figyelés és az összetartozás érzését. Egy olyan tér létrejöttén fáradoztunk és fenntartásán fáradozunk ma is, ahol a múlt értékei a jelen mozdulataiban születnek újjá és ahol minden lépés egy közös történet része” – hangzott el a tízéves jubileumát ünneplő Beregszászi Rezeda Folkműhely nagyszabású gálaműsorán. Az eseménynek a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház adott otthont.
Az ünnepélyes megnyitón Orosz-Váradi Enikő, a Beregszászi Rezeda Folkműhely vezetője köszönetet mondott a növendékeknek azokért a közös erőfeszítésekért, közös élményekért és sikerekért, amelyek az elmúlt évtized során a Rezeda falai között, vagy éppen a fellépések, táborok és utazások során születtek. Ezek adják közösségük igazi erejét, mondta. A szülőkhöz fordulva pedig azt hangsúlyozta, hogy a folkműhely története közös történet. Köszönet azért a sokszor láthatatlan munkáért, melyet a szülők fáradhatatlanul és nagy odaadással végeztek. Természetesen köszönet illeti az itt oktató kollegák erőfeszítéseit és a Sodró zenekar munkáját. „Hiszem, hogy a néptánc és a népzene több mint egyszerű művészeti tevékenység. Gyökereket, identitást ad, megtanít bennünket arra, honnan jöttünk, és segít abban is, hogy lássuk, merre tartunk. A Rezeda nem egyetlen ember munkájának az eredménye, közös álmunkból, közös munkánkból és közös hitünkből született meg mindaz, amit ma együtt ünnepelhetünk” – hangsúlyozta Orosz-Váradi Enikő.
A Rezeda Folkműhely léte az egyik legfontosabb bizonyítéka annak, hogy a magyar kultúra él és virágzik ezen a vidéken, fogalmazott köszöntőjében Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja.
A világ ugyan folyamatosan változik, de azok az értékek, amelyeket őseinktől örököltünk, maradandóak. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezeket az értékeket megőrizzük, továbbadjuk, mondta Sin József, a KMKSZ alelnöke.
A magyar népi kultúra visszatanítása egyet jelent gyökereink, identitásunk erősítésével, mutatott rá Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke, aki örvendetesnek nevezte azt a fejleményt, hogy a megyében egyre több intézmény segíti ebben a munkában a fiataljainkat.
Szakmaiság, hitelesség, igényesség – legfőképpen ezek jellemzik a tehetséggondozó műhely tevékenységét, hangsúlyozta Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja vezetője. Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója pedig az általa vezetett intézmény és a folkműhely fiataljainak gyümölcsöző kapcsolatáról szólt. Rámutatott, hogy a közös együttműködésnek köszönhetően a Rezeda növendékei egyre otthonosabban mozognak a színház világában. Remélhető, hogy a jövőben ez a viszony még inkább elmélyül.
Ezután bemutatásra került a folkműhelyről szóló kisfilm, amelyet Debreceni Kamilla és Balla Béla, a TV21 Ungvár munkatársai készítettek.
Következett az est fénypontja, a „Mesél az erdő” című táncszínházi előadás, amelyben a folkműhely szinte valamennyi növendéke részt vett, s mely a természeti világon keresztül mutatta be az emberi kapcsolatok fejlődését, annak örök tanulságait, s melyben a jó végül is győzelmet arat a gonosz erők fölött. A darab koreográfiáját Orosz-Váradi Enikő és Orosz Péter álmodták színpadra, akik a néptánc hagyományos motívumaival egy sajátos lírai mesevilágot teremtettek. A színpadi adaptációt Vass Magdolna, a színház színésze vállalta magára, az előadás zenei világát pedig a Sodró zenekar biztosította. A gálaműsor során bemutatkoztak a folkműhely különböző szekciói – az ének, a tánc, a harmonika, a citeraegyüttes –, valamint külön is a legtehetségesebb muzsikusok.
A Mesél az erdő előadással ismét bizonyítást nyert, hogy a tehetséggondozó műhely tagjai anyanyelvi szinten művelik a néptáncot és a népzenét, s láthattuk azt is, hogy a zene, a tánc, a színpadi kép egymást erősítve vezet végig az erdő rejtett világán, s közvetíti annak lelkünket megérintő szimbolikus üzeneteit.
-ardai-
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke