III. Károly király és felesége, Kamilla hétfőn utazik négynapos állami látogatásra az Egyesült Államokba.
A brit kormányfő szerint a brit-francia megállapodás alapján az ukrajnai háború lezárásáról elkészítendő terveket az érintett országok áttekintik majd az Egyesült Államokkal is.
Ursula von der Leyen szerint közös, európai szintű álláspontra kell jutni például olyan területeken, mint az élenjáró technológiájú légvédelmi pajzs kialakítása.
A brit kormányfő megismételte azt a többször is hangoztatott véleményét, hogy amerikai biztonsági garanciavállalások nélkül nem lehetne garantálni a megállapodást, és az egyezménynek nem is lenne elrettentő ereje.
Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.
Sir Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke számos európai vezetőt és az Európai Unió vezetőit hívta meg egy vasárnapi csúcsra, hogy „előmozdítsák” Ukrajna és a biztonság ügyét.
Az amerikai-brit kereskedelmi megállapodás esélyét Donald Trump "jónak" nevezte.
Keir Starmer csütörtökön Washingtonba utazott, ahol fogadja őt Donald Trump amerikai elnök.
London közölte, hogy a jövőben kitilthatják Nagy-Britanniából azokat a magas beosztású tisztségviselőket vagy befolyásos személyiségeket, akik szoros kapcsolatot tartanak fenn az orosz kormánnyal.
John Healey szerint a brit kormány egyértelmű álláspontja az, hogy Ukrajnáról semmiféle tárgyalást nem lehet folytatni Ukrajna részvétele nélkül.
Starmer hangsúlyozta, London elkötelezte magát az igazságos és tartós ukrajnai béke megteremtése mellett.
Az Egyesült Királyság és Norvégia csütörtökön tárgyalásokat kezdett egy védelmi megállapodásról, amelynek célja az orosz fenyegetés elhárítása az Északi-sarkvidéken.
Putyinnak mindenek előtt tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását és az ENSZ Alapokmányát– jelentette ki Johannesburgban David Lammy brit külügyminiszter.
Az újjáépítés finanszírozási igényei ma már valószínűleg meghaladják az 550 milliárd dollárt.
A találkozók célja az ukrajnai háborúval kapcsolatos diplomáciai stratégiák áttekintése.
A brit kormányfő szerint ez London hivatalos álláspontja.
Boris Johnson volt brit miniszterelnök felszólította Európa vezetőit, hogy lépjenek túl az amerikai elnök sokkoló kijelentésein és segítsenek neki békét teremteni.
Egy egyiptomi-brit régészcsapatnak sikerült rábukkannia II. Thotmesz nyughelyére, s ezzel a 18. dinasztia uralkodóinak utolsó, még feltáratlan sírjára.
A brit kormányfő szerint Nagy-Britannia készen áll arra, hogy vezető szerepet vállaljon az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kialakítását célzó munka felgyorsításában.
Lammy és Healey szerint Ukrajnában olyan erőteljes békemegállapodásra van szükség, amely visszatartja Oroszországot bármiféle jövőbeni agressziótól.
Hírszerzési jelentést tett közzé pénteken a brit védelmi minisztérium az ukrajnai konfliktusról, ezúttal a drónháború számairól.
Tavaly a globális átlagot jelentősen meghaladó mértékben, csaknem 12 százalékkal emelkedtek az európai NATO-tagországok védelmi kiadásai.
Starmer kijelentette azt is, hogy Ukrajna sorsáról Ukrajna nélkül nem lehet tárgyalni.
Ukrajna hangjának bármilyen tárgyaláson központi szerepet kell kapnia - fogalmazott a brit védelmi miniszter.
Zsarolóvírusos támadóknak háttérszolgáltatásokat nyújtó orosz kibercsoport ellen jelentett be szankciókat kedden a brit kormány.
Mivel az így keletkező űrt mások mellett Kína töltené ki.
A bank tavaly 2,4 milliárd euróval támogatta Ukrajnát; ez éves rekord az EBRD ukrajnai programjainak kezdete óta.
David Lammy külügyminiszter Kijevbe utazott, ahol 55 millió font értékű új segélycsomagot ajánl fel az ukrán kormánynak.
Nagy-Britanniát nagyon komoly fenyegetések érik az Iránhoz hasonló országok részéről, ezért is rendkívül veszélyes, ha a brit hadsereg egyik katonája szolgáltat ki Iránnak bizalmas védelmi információkat.
A brit miniszterelnök felszólítja a szövetségeseket az egységes fellépésre, mondván, hogy Donald Trump szankciós fenyegetése megrendítette Vlagyimir Putyint.
A legfrissebb felmérés szerint a briteknek már csak a harmada helyesli Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból (Brexit).