Putyinnak mindenek előtt tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását és az ENSZ Alapokmányát, hiteles biztonsági garanciákat kell kínálnia, és el kell utasítania a cári imperializmust – jelentette ki Johannesburgban David Lammy brit külügyminiszter, aki részt vesz a G20 országcsoport külügyminisztereinek tanácskozásán. Kínai kollégája, Vang Ji azt hangsúlyozta, hogy Peking „konstruktív szerepet vállalna” a válság politikai megoldásában – írta az MTI.
„Azt kell mondanom, hogy ha meghallgatom az oroszokat és amit (külügyminiszterük, Szergej) Lavrov ma délután az ülésteremben mondott, nem látom benne a vágyat arra, hogy tényleg elérjük a békét” – jelentette ki David Lammy brit külügyminiszter a külügyminiszterek zárt körű tanácskozását követően, csütörtök éjjel.
„Még közel sem jutottunk el a tárgyalásos rendezéshez” – tette hozzá a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva.
„Ha Vlagyimir Putyin (orosz elnök) komolyan gondolja a tartós békét, akkor olyan utat kell találnia, amely tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és az ENSZ Alapokmányát, hiteles biztonsági garanciákat kínál, és elutasítja a cári imperializmust, és akkor Nagy-Britannia kész meghallgatni”
– fejtette ki a brit álláspontot Lammy.
Megjegyezte, hogy Szergej Lavrov elhagyta a termet, amikor ő emelkedett szólásra.
Vang Ji kínai külügyminiszter a tanácskozáson kijelentette:
„Kína támogat minden olyan erőfeszítést, amely a békét szolgálja (Ukrajnában), beleértve az Egyesült Államok és Oroszország között a közelmúltban elért konszenzust”.
Tárcájának pénteken kiadott közleménye szerint azt is kiemelte, hogy „Kína kész továbbra is konstruktív szerepet játszani a válság politikai megoldásában”, és úgy vélte, hogy „nyílik az ablak a béke felé”.
A kínai külügyminiszter a G20-ak tanácskozása alkalmából megbeszélést folytatott orosz kollégájával, és a pekingi tájékoztatás szerint ezen hangsúlyozta, hogy a kínai-orosz kapcsolatok „magasabb szint és szélesebb dimenzió felé haladnak”. Lavrov csütörtökön bejelentette, hogy Vanggal hamarosan Moszkvában ül le tárgyalni - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.