III. Károly király és felesége, Kamilla hétfőn utazik négynapos állami látogatásra az Egyesült Államokba.
Mintegy 950 ezer halottra és sebesültre becsülte a brit hírszerzés Oroszország veszteségét a háború kezdete óta.
Donald Trump Emmanuel Macron és Keir Starmer hatására változtatott a Vlagyimir Putyinnal szembeni álláspontján, de az eddig elért eredmények nagyon törékenyek.
A légicsapások tervezése során a lehetséges legnagyobb gondossággal törekedtek a polgári lakosságot és a nem katonai jellegű infrastruktúrát érintő kockázatok minimalizálására.
Az ukrajnai háború tartós lezárására irányuló amerikai lépésekről egyeztetett telefonon Marco Rubio amerikai és David Lammy brit külügyminiszter.
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5-1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Nagy-Britannia várhatóan lemond arról a tervről, hogy több ezer katonát küldjön Ukrajna védelmére, mivel a kockázatokat túl magasnak ítélik.
Azzal az indokkal, hogy ezeket az eszközöket az Ukrajna elleni támadásokhoz használt drónok irányítására is alkalmassá lehet tenni.
A hadgyakorlat célja, hogy a francia és a brit katonák együttes erővel utcai harcokban, házról házra legyenek képesek elfoglalni az egykori szovjet településekről mintázott díszletvárost.
Ukrajna titkos küldetést hajtott végre, amely során drónszakértő oktatóit küldte az Egyesült Királyságba, hogy kiképezzék a brit katonákat a pilóta nélküli légi járművek (UAV) elleni korszerű harci módszerekre.
Pozitív megbeszélésként értékelte Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja az ukrán elnök kabinetfőnökével folytatott londoni egyeztetést.
A brit külügyminisztérium szerint az ukrajnai rendezésről tartott szerdai londoni nemzetközi egyeztetésen jelentősen közeledtek az álláspontok a további lépések ügyében.
Ma megvitatjuk a teljes és feltétel nélküli tűzszünet elérésének módjait - írta Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.
Az eredetileg tervezettnél alacsonyabb szintű nemzetközi egyeztetést tartanak szerdán Londonban Ukrajna és több nyugati szövetséges ország képviselői a tűzszünet lehetőségéről.
Rubio helyett Donald Trump Ukrajnáért és Oroszországért felelős különmegbízottja, Keith Kellogg fogja képviselni az Egyesült Államokat.
A brit védelmi tárca vezetője elmondta: brit adatok szerint az orosz fegyveres erők az idén eddig tízezer drónnal és rakétával támadták Ukrajnát, és ezek egy részét a Fekete-tengerről indították.
Szerdán Londonban lesznek Ukrajna képviselői, ahol tűzszüneti tárgyalásokat folytatnak Ukrajna, az Egyesült Királyság, Franciaország és az Egyesült Államok részvételével - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A közös járőrszolgálatban hat svéd JAS-39 Gripen, illetve ugyancsak hat brit Typhoon vadászgép vesz részt.
Az RFDEW-fegyverrendszer tesztje során egyetlen bevetéssel egyszerre két dróntrajt - összesen több mint száz drónt - sikerült nyomon követni, célba venni és leszedni.
Franciaországban és az Egyesült Királyságban már feltűntek az új típusú közlekedési táblák, amelyek zöld szegéllyel jelzik az ajánlott sebességet.
London újabb hitelt folyósított hétfőn Ukrajnának a zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából.
A minisztérium szóvivője színtiszta spekulációnak nevezte a sajtó értesüléseit.
Brit hírszerzési források elmondták, hogy a brit haditengerészet orosz érzékelőberendezéseket fedezett fel a Nagy-Britanniát övező tengerekben.
A rekordösszegű katonai támogatás magában foglalja az Egyesült Királyság által az idei évre vállalt 4,5 milliárd fontot, valamint Németország további 11 milliárd eurós hozzájárulását is.
Oroszországnak meg kell értenie, hogy Ukrajna képes harcolni, és mi támogatni fogjuk - jelentette ki Boris Pistorius német védelmi miniszter.
Az Egyesült Királyság és Norvégia kész támogatni Ukrajnát, Kijev drónok vásárlására fordíthatja az igencsak jelentős összeget.
Harry herceg a nyugat-ukrajnai Lvivben működő Superhumans Center nevű rehabilitációs központban tett hivatalosan be nem jelentett látogatást.
Fokoznunk kell támogatásunkat Ukrajnának, mind a harcban, mind a békéért folytatott erőfeszítésekben - jelentette ki John Healy brit védelmi miniszter.
Az Egyesült Királyságban először született gyermek méhtranszplantáció eredményeként.
A brit miniszterelnök és tárgyalópartnerei egyetértettek abban, hogy az amerikai vámintézkedések bejelentése nyomán a világgazdaságban is új korszak kezdődött.