Sir Keir Starmer brit miniszterelnök. fotó: MTI
Sir Keir Starmer brit miniszterelnök. fotó: MTI

MTI

 / Közélet

A brit miniszterelnök szerint szükség lenne Ukrajna biztonságának amerikai szavatolására – írja az MTI.

Hirdetés

Keir Starmer csütörtökön Washingtonba utazott, ahol fogadja őt Donald Trump amerikai elnök.

A repülőgépen az őt kísérő újságíróknak nyilatkozva a munkáspárti kormányfő közölte: tárgyalások folynak arról, hogy Nagy-Britannia katonákat küldjön egy esetleges jövőbeni ukrajnai békefenntartó alakulatba.

Starmer már az elmúlt napokban is jelezte, hogy Nagy-Britannia más európai országokkal együtt kész és hajlandó katonákkal részt venni az ukrajnai békefenntartásban, ha ehhez sikerül megteremteni a megfelelő feltételeket, Moszkva azonban ezt jelenleg elveti.

A brit kormányfő csütörtöki nyilatkozatában ugyanakkor megerősítette azt az álláspontját is, hogy szükség lenne Ukrajna biztonságának amerikai szavatolására.

Arra a kérdésre, hogy ez véleménye szerint milyen formát ölthetne, Starmer úgy fogalmazott, hogy ez nyilvánvalóan intenzív egyeztetések tárgya lesz, de ő nem kíván „előreszaladni” ebben a kérdésben.

Donald Trump legutóbbi nyilatkozataiban arra utalt, hogy Ukrajna biztonságának szavatolását ő inkább Európára bízná.

A brit miniszterelnök a Washingtonba vezető repülőúton adott nyilatkozatában azonban kijelentette: Nagy-Britannia kiveszi majd a részét az ukrajnai biztonság szavatolásából, de ő egyértelműen azt vallja, hogy ehhez „valamilyen formájú” amerikai támogatás is kellene.

Hozzátette: szilárd meggyőződése, hogy Ukrajnában nem tűzszünetre, hanem tartós békére van szükség, ennek megteremtéséhez viszont biztonsági garanciák kellenek.

Starmer kijelentette: a külső támogatás nélküli tűzszünet alkalmat teremtene Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arra, hogy „kivárjon, majd ismét visszajöjjön, hiszen Ukrajnával kapcsolatos ambíciói meglehetősen nyilvánvalóak”.

A brit miniszterelnök a héten, washingtoni látogatása előtt két nappal bejelentette, hogy

Nagy-Britannia 2027-re a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékára emeli védelmi ráfordításait, és ha a gazdasági körülmények lehetővé teszik, a következő parlamenti időszakban 3 százalékra növeli ezt az arányt.

Donald Trump nemrégiben arra szólította fel a NATO-tagállamokat, hogy hazai össztermékük 5 százalékát költsék védelmi kiadásokra az atlanti szövetség jelenleg érvényes ajánlásában szereplő 2 százalékos minimum helyett.

London egyelőre ennek a felére vállalt hivatalos kötelezettséget a brit kormányfő által bejelentett 2,5 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetési célkitűzéssel.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.