Egy MAN teherautó gyalogosok közé hajtott Nagyszőlősön. Egy nő életét vesztette, három másik sérültet kórházba szállítottak. A sofőr is meghalt.
Az elmúlt tíz évben 283 fiatal vett részt a tehetséggondozó programban.
Ismerjék meg ezúttal Menyhárt István mezővári lelkészt, akinek egész lényéből sugárzik a szeretet, aki hitelesen tesz bizonyságot életével gyermeknek, felnőttnek egyaránt.
Gyilkosság gyanújával vettek őrizetbe egy csinagyijevi férfit a Kárpátalján.
A 146-os számú járat naponta közlekedik a kárpátaljai újonnan kiépített európai szabványú keskeny nyomtávú vasútvonalon.
A történelmi jelentőségű eseményen többek között Magyar Levente és Viktor Mikita is részt vett.
A szankció a be nem jelentett áruk értékének 30%-át kitevő pénzbírság.
A dinnyetermesztés a vártnál valamivel alacsonyabb hozamokat produkált az idén.
Négy határsértő férfit és két embercsempészt fogtak el.
Ezeket Sulyok Tamás köztársasági elnök adományozta augusztus 20-a, a magyar államalapítás ünnepe alkalmából.
Öt gyanúsított ellen eljárás indult.
A MÁV közlése szerint új járatok a Záhony és Beregszász között.
A két férfi kiküldetésben volt Kárpátalján.
A Bátyúi kistérség gyászol, elhunyt a badói katona
Összesen 839 felnőtt és 720 gyerek látogatta meg a parcellát, akár többször is.
Az illegálisan eladott autók összértéke csaknem 1,4 millió hrivnya.
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2025. november 7-èn valósítja meg a XXII. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját.
Jelenlegi írásunkban öntözési és tápoldatozási technológiákkal ismertetjük meg olvasóinkat.
Ha sorra vesszük a mögöttünk hagyott hónapokat, bizony néhány meghökkentő adatot találunk.
Minőségi élet a nagyszülői létben, időskorban címmel került megrendezésre a KMNE programja.
A köszöntőket követően a jelenlevők elhelyezték koszorúikat a Dobó-szobor talapzatánál.
A KMNE ismét önkéntes hétvégét szervezett a festői Viharoson a Vadvölgy panzióban.
A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola elleni támadást
A város vezetése hangsúlyozza, hogy minden folyamat szigorúan a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlik.
A 72 éves sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.
Tíz településről 23 csoport, közel 250 néptáncos érkezett az alkalomra.