Orvvadászokat fogtak el a Szinevéri Nemzeti Parkban
Kárpátalján, a Szinevéri Nemzeti Parkban az Ökörmezői Kerületi Rendőrség munkatársai lelepleztek két bűnelkövetőt, akik illegális vadászattal foglalkoztak
Hallucinogén gombákkal kereskedő házaspárt lepleztek le Kárpátalján

Kárpátalján az Ökörmezői Kerületi Rendőrség munkatársai letartóztattak egy házaspárt, akik hallucinogén gombákat árultak a helyieknek

„Szól a Fülemüle!” – VII. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány hetedik alkalommal hirdet népzene- és néptánc tehetségkutatót „Szól a fülemüle” címmel

A Beregszászi Kistérségbe kerül az egykori községi tanácsok vagyona
Február 22-én sor került a Beregszászi Városi Tanács 4. ülésszakának második plenáris ülésére, bemutatkozott a kistérség két rendőrtisztje
Szerdától narancssárga besorolást kap Kárpátalja
Narancssárga besorolásba kerül Kárpátalja február 24‐től. A narancssárga övezetben korlátozzák a tömegrendezvények szervezését
 Az „Elvarázsolt vidék” téli arca
A Kárpátaljai Hazajáró Egylet az idei harmadik túráját is teljesítette, amely ezúttal az „Elvarázsolt vidék”-re vezetett.
Kompromittáló videókkal zsaroló bűnbandát fogtak Kárpátalján
Kárpátalján a nyomozók befejezték a nyomozási műveleteket három lemberg megyei lakost illetően, akik a megye területén zsarolták a lakosokat
Fegyvert és drogot találtak egy bűnbandánál a rendőrök Kárpátalján
Kárpátalján a rendőrök egy bűnbandáról gyűjtött információk vizsgálata során házkutatásokat végeztek Nagyszőlősön és a közeli falvak egyikében
Lopásért körözött férfit fogtak el Ungváron
Február 19-én kijevi idő szerint körülbelül 10 órakor Ungváron, a Babják utcában folytatott járőrözés során a tisztviselők egy gyanús férfit vettek észre
Egy kamionról hatalmas jégdarab esett rá egy utána haladó személygépkocsira. Megsérült egy gyerek.

Egy kamionról hatalmas jégdarab esett rá egy utána haladó személygépkocsira. Megsérült egy gyerek.

Egy családi ház kétszintes melléképülete gyulladt ki Csapon. A lakóházat sikerült megmenteni

Egy családi ház kétszintes melléképülete gyulladt ki Csapon. A lakóházat sikerült megmenteni.

Ittas férfi okozott közlekedési balesetet Kárpátalján az M-06 autóúton.

Ittas férfi okozott közlekedési balesetet Kárpátalján az M-06 autóúton.

Fóliás zöldségtermesztők nagy próbatétele

Negatív élményben mostanság mindnyájunknak van bőven része, ám a legtöbbet talán a fóliás zöldségtermesztők stresszelnek.

A tiszaújlaki vámosok tiltott gyógyszerkészítményt találtak egy személygépkocsiban.

A tiszaújlaki vámosok tiltott gyógyszerkészítményt találtak egy személygépkocsiban.

illeglis_hataratlepes

Kárpátalján a csapi határőrök két illegális határátlépést akadályoztak meg.

Csaknem 3000 csomag elrejtett cigaretta egy szlovák rendszámú személygépkocsiban. Fotó: Ukrán Állami Határszolgálat

A kárpátaljai vámosok 2750 csomag elrejtett cigarettát találtak egy szlovák rendszámú személygépkocsiban a csapi ukrán-magyar határon.

 A sokak által DJ Siposként ismert fiatalember szenvedélyesen rajong a zenéért, az általa vezetett partikon mindig garantált a jó hangulat.

A nagyberegi születésű Sipos Sándor már több mint húsz éve űzi ezt a szakmát. A sokak által DJ Siposként ismert fiatalember szenvedélyesen rajong a zenéért, az általa vezetett partikon mindig garantált a jó hangulat.

Sajnos a jó minőségű vetőmagvak árai elég borsosak lesznek, de ettől függetlenül meg kell vásárolni azokat idejében.

Mielőtt a közeg az ültető edényekbe kerülne, még sok tennivaló vár a termelőre. Ezeket az ültetést megelőző előkészületeket szeretnénk most áttekinteni.

Mielőtt a közeg az ültető edényekbe kerülne, még sok tennivaló vár a termelőre. Ezeket az ültetést megelőző előkészületeket szeretnénk most áttekinteni.

„Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, amelynek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, mert nem közelít hozzád.” (Zsolt 32, 9)

Szeletnyi történelem: KÁRPÁTI MAGYAR GAZDA - Magyarok szülőföldjükön, kisebbségben

Magyar újságok Kárpátalján az első Csehszlovák Köztársaságban – címmel érdekes és igencsak értékes kiadványt jelentetett meg az Intermix Kiadó az elmúlt esztendőben.

Beszélgetés Makuk Jánossal elhivatottságról, emberségről, szeretetről

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat 1995-ben kezdte meg működését, s mind a mai napig számos programmal, egészségügyi projekttel, adományokkal segíti a rászorulókat. A szervezet tevékenységéről, az elmúlt év kihívásairól Makuk Jánossal, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével beszélgettünk.

Elfogták a határőrökre támadókat Kárpátalján
Kárpátalján a Beregszászi Kerületi Rendőrség nyomozói hivatalosan is vádat emeltek a haranglábi illetőségű férfi ellen a határőrökre mért támadása miatt
A Mennyei század hőseire emlékeztek Beregszászban
Február 19-én Beregszászban Ukrajna elesett katonáira, a Mennyei század hőseire emlékeztek. Tragikus évfordulókra emlékeznek e napokban Ukrajnában
Megrendezésre kerül a VI. Színjátszó tábor

A „GENIUS” Alapítvány színjátszó tábort hirdet immár hatodik alkalommal a „Fókuszban a tehetség a színjátszás terén” pályázati projekt keretén belül

Megrendezésre kerül a II. „Minden Egész eltörött” c. gitár, verses, zenés és irodalom tábor

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány gitár, verses, zenés és irodalom tábort hirdet második alkalommal. A tábor ideje: 2021. július 5-10.

Trizub-megemlékezés Beregszászban
Beregszászban február 19-én Ukrajna címerére, a Trizubra emlékeztek. Beregszászban, az 5. sz. középiskola mellett ünnepségre került sor
397 új koronavírus-fertőzési esetet jegyeztek fel Kárpátalján
Február 19-én kijevi idő szerint 9 órai adatok alapján Kárpátalján 397 új PCR-teszttel igazolt koronavírus-fertőzési esetet regisztráltak
Kis híján tragédiával végződött egy családi veszekedés Kárpátalján
Kárpátalján február 17-én este egy 60 éves ilosvai nő kért segítséget a rendőrségtől. Elmondta, hogy orvosi segítségre van szüksége
Részegen vezette Jaguárját egy férfi Kárpátalján
Február 17-én Kárpátalján a járőrök összesen 7 ittas járművezetőt füleltek le. A járőrök részletesebben beszámoltak az egyik ilyen esetről