Kárpátalján a Beregszászi Kerületi Rendőrség nyomozói hivatalosan is vádat emeltek a haranglábi illetőségű férfi ellen a határőrök megtámadása miatt.
A gyanúsított rátámadt a katonára, és testi sérüléseket okozott neki.
A kárpátaljai rendőrség a közelmúltban vizsgálatot indított a határőrök megtámadásával kapcsolatban. Az eset a beregszászi járási Haranglábon történt.
Az akkor ismeretlen két férfi felkereste a határőrök által bérelt házat. Amíg az egyik támadó a ház közelében várakozott, a másik férfi bement a lakásba és megtámadta a katonát, testi sérüléseket okozva neki.
A rendőrség már azonosította az elkövetőket. Egy 31 és egy 32 éves helyi lakosról van szó.
A rendőrség megállapította a vádlottak cselekedeteinek motivációját is. A férfiak az illegális tevékenységük akadályozása miatt álltak bosszút.
Néhány nappal korábban ezek a határőrök is annak a csapat tagjai voltak, akik cigarettát találtak a csempészek rejtekhelyén. Az elkövetők a lefoglalt cigarettát Magyarországra akarták átjuttatni.
Február 18-án az egyik támadó ellen Ukrajna Büntetőtörvénykönyvének 345. cikkelye (rendőrtiszt ellen elkövetett erőszak) értelmében hivatalosan is vádat emeltek.
Ami a másik férfit illeti, ellene magánlaksértés (Ukrajna Btk. 162. cikkelye) miatt indult eljárás.
A büntetőeljárás részeként a rendőrség nyomozói az elkövetők lakóhelyén folytatott házkutatások során tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek megerősítik a bűncselekményben való részvételüket.
Az ügyben még folyik a nyomozás – jelentette a Kárpátaljai Megyei Rendőrség sajtóosztálya.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke