A segélyszállítmány a háború sújtotta Szumi és Harkiv megyék rászoruló lakosaihoz jut el.
Kárpátalján március 13-án kijevi idő szerint 9 órai adatok alapján 625-el nőtt a koronavírus fertőzöttek száma.
A Makkosjánosiban élő Balazsi Csaba mindennapjait is a fa megmunkálása, a szépen ívelt ajtók, lépcsők elkészítése tölti ki. Vele beszélgettünk szakmájáról, kihívásokról.
Az egész egy vidám sétarepüléssel indult. Ezen a verőfényes tavaszi vasárnapon a bentlakásos iskola tanulói párban állva feszülten várták, hogy nevelőjük végre ellépjen a jegypénztár ablakától, pár szót váltson a közelben álló pilótával, majd a jegyeket lobogtatva kezével intsen a kis csapatnak: beszállhatunk a gépbe.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány első alkalommal hirdeti meg vers táborát. A tábor ideje: 2021. július 5-10. Jelentkezési határidő: 2021. május 31.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ötödik alkalommal rendezte meg a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéjét
Március 6-án a Petőfi Sándor nyugdíjasok egyesületének székházában tavaszváró rendezvény került megrendezésre egybekötve a Nemzetközi Nőnap alkalmával
A munkácsi járásban egy személygépkocsi belerohant egy családi ház kerítésében, melynek következtében egy személy életét vesztette