Egy MAN teherautó gyalogosok közé hajtott Nagyszőlősön. Egy nő életét vesztette, három másik sérültet kórházba szállítottak. A sofőr is meghalt.
A II. Rákóci Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora március 15-e alkalmából részesült ebben a magas állami kitüntetésben, ám az a járványhelyzet miatt csak most került átadásra.
A Beregszászi Művelődési Ház dolgozói arra a következtetésre jutottak, hogy a Tavasz lehelete című kiállításukat ezúttal nem zárt térben, az intézmény előcsarnokában, hanem annak tágas bejárata előtt rendezik meg.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron másodszor kerülnek megrendezésre a tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék angol és ukrán nyelvből
Sokakat érdekel, s engem is többen megkérdeztek, hogy célszerű-e a mogyorótermesztésbe belevágni nálunk, Kárpátalján.
Fertőződhetnek a fák az alakító, ritkító metszések során, amikor a metszési felületeken keresztül támad a gomba vagy a baktérium.
Indiai migránsokat vettek őrizetbe Kárpátalján az ukrán-román határ közelében, akik a gyanú szerint illegálisan akartak átjutni az Európai Unióba.
Leégett egy korábban bezárt szálloda Ungváron, a tűzben senki sem sérült meg.
Egy korábban már elítélt férfi betört egy nagyszőlősi házba, ahonnan háztartási cikkeket és pénzt vitt el. A fiatalembert őrizetbe vették, az ügyben tovább folyik a nyomozás.
Kárpátalja fóliás zöldségtermesztőire már igazán ráférne egy sikeres évad.