Három gépkocsi ütközött össze Királyházán. A balesetben egy 42 éves nő megsérült, akit a helyszíni ellátást követően a Nagyszőlősi Járási Kórházba szállítottak.
Az immáron ötödik éve futó Önellátó Nagycsalád Projekt keretében idén előnevelt tojó- és húshibrid, valamit brojlercsirkét adtak át a rászoruló tagcsaládjaiknak, amit a baromfik számára szükséges vitamincsomaggal és tápkoncentrátummal is kiegészítettek.
A több mint egy éve tartó koronavírus-járvány alapjaiban forgatta fel életünket. A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szívügyének tartja, hogy egyebek mellett adománygyűjtéssel és védőeszközök vásárlásával segítse a hatékony védekezést
Mester András személyében megválasztották a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács régi-új elnökét. Csizmár Sarolta és Tarpai József alelnökökként segítik a tanács további munkáját.
Az elmúlt évek során igencsak megszépült Nagydobronyi Református Líceumban május 8-án került sor a ballagási ünnepségre
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) munkatársai leleplezték a magyarellenes szórólapok terjesztésének szervezőit.
Legalább a termés mennyiségének 20-30 %-át a betegségek viszik el, de vannak olyan évek, különösen, ha a vegetációs időszakban nagy mennyiségű csapadék hull le és ilyenkor a betegségek járványszerűen terjednek – még az 50 %-át is elviheti a termésnek.
Sok fóliás paradicsomtermesztőnek okoz gondot a helyes generatív-vegetatív egyensúly fenntartása. Vagy akkora lombot nevel a tő, hogy a virágot is lerúgja, vagy olyan kicsit, hogy az már nem képes kinevelni a termést.
A Tiszabökényben található Tisza Dental fogászati klinikán kellemes környezetben, hozzáértő szakemberek varázsolják csillogóan fehérré fogsorunkat.
Kárpátalján az ukrán-román határ átlépésekor működésbe lépett az Interpol adatbázisa. A gyilkosságért körözött férfit őrizetbe vették.
„Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék, én pedig elszáradok, mint a fű. De Te Uram, örökre megmaradsz, nemzedékről nemzedékre emlegetnek. (Zsolt 102, 12–13)
A Hősök parkjában megemlékezésre került sor az emlékezés és megbékélés napja, illetve a nácizmus felett a II. világháborúban aratott győzelem 76. évfordulója alkalmából.
Nagyszőlősön a rendőrség elfogott két testvért, akik kiraboltak egy autómosót.
A málnaültetvény optimális tápanyagellátása meghatározza a növények növekedését, fejlődését, hozamát.
Pápai Csurmán Ilona teljességgel elhivatott munkája iránt. Vallja: a magyar mint idegen nyelv tanáraként legfontosabb számára, hogy sokakat megtanítson nyelvünk csengő-bongó dallamára.