A mezőgazdaságban nagy szükség lenne az éltető csapadékra.
A magyar kultúra napjának tiszteletére vasárnap a Beregszászi Keresztény Értelmiségi Szövetség szervezésében színvonalas ünnepséget tartottak
A sofőrre kiszabott bírság teljes összege 71 400 hrivnya
Az utóbbi évtizedben jelentősen csökkent a cirokkal bevetett termőterület nagysága a dobronyi-csongori termelői kistérségben.
„Bizonnyal a ti Istenetek, Ő az istenek Istene és a királyoknak Ura és a titkok megjelentője.,, (Dániel 2, 47)
Van annak már talán ötven éve is, hogy a Magyar Televízió hosszú heteken át vetítette A tavasz tizenhét pillanata című filmsorozatot, amely a második világháború hős szovjet katonáit a korábban megszokott és bevett sémáktól eltérően mutatta be.
Ma már számos eszközből válogathatunk, amelyek segítségével automatizálhatjuk az öntözés, tápoldatozás teljes folyamatát.
Egy gyanúsan viselkedő férfinél kábítószerre hasonlító anyagot fedeztek fel az ungvári rendőrök.
A beregújfalui születésű Szarka Kinga nagy utat tett meg azért, hogy ma gyógymasszőrként segítse az embereket, ne csak a testüket, de lelküket is ápolja.
A kárpátaljai járőrök külföldieket vettek őrizetbe, akik illegálisan tartózkodtak Ukrajna területén.
A január 7-től zöld lámpát kapott megerősítő vakcinát először még csak a legyengült immunrendszerrel rendelkező személyek immunizálására javasolták, de pár napra rá már minden 18 év feletti személy kérhette a világjárvány elleni hatékonyabb szérum harmadik dózisát.
A járőrök felelősségre vonták a közúti balesetet okozó ittas sofőrt, aki a elhagyta a baleset helyszínét Ungváron.
Öt illegális migránst vettek őrizetbe az ukrán határőrök Asztélynál, az ukrán-magyar határ közelében.
A Munkácsy Mihály Galériában a közönség Potyók Tamás debreceni festőművész várak és erődtemplomok kiállítást tekintheti meg.
Kárpátalján a nevetlenfalui vámosok nagy mennyiségű faszállítmány csempészetét akadályozták meg.
A magyar kultúra napja előestéjén Magyarország Ungvári Főkonzulátusának szervezésében fotókiállításra került sor a Munkácsy Mihály Magyar Házban.
Akadnak szép számmal olyanok, akik azt vallják, hogy a természetes alapanyagokból készült termékek minden időben megtalálják helyüket otthonainkban.
A beregszászi rendőrök elfogták azt a személyt, aki a Beregszászi járásban az egyik gazdasági épületből elektromos készülékeket lopott el.
A kígyósi Szederinda Néptáncegyüttes vezetője, Rádik Krisztián nemcsak a néptánc művelésére biztatja a fiatalokat, de igazi közösségformáló munkát végez.
Az egybegyűlteket Molnár D. István, a KMKSZ beregszászi szervezetének elnöke köszöntötte, aki megerősítette: az elmúlt csaknem két évszázad alatt kiderült, hogy a magyarok himnusza jelentős identitáserősítő szereppel bír.
Ünnepséget tartottak Beregszászban Tarasz Sevcsenko emlékművénél Ukrajna egységének napja alkalmából.
A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) tíz évvel ezelőtt indította útjára a Magyar Konyha Hete programsorozatot
A karanténszabályok megsértőit pénzbírsággal sújtják
Beregszászban, a Kossuth téren egy nő elhagyta pénztárcáját, amelyet egy másik lakos megtalált, majd bevitt a rendőrségre
Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, arra emlékezve, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását
A Vodokanal-Kárpátvíz Kft. kezdeményezésére minden évben vízszentelő ünnepségre kerül sor Beregszászban
Kárpátalján Bucsinszkij Viktor önkéntes műanyag palackokkal ellepett Borzsa folyóba merítkezett ortodox Vízkeresztkor
Vízkereszt ünnepét a beregszászi Kishegyen a Kárpátvíz Kft. vízszolgáltató vállalat telephelyén tartották
Új-Zélandról, Ausztriából, Angliából és Magyarországról vásárolt egy helyi üzletember csaknem száz őzikét a Kárpátaljai Nemzeti Park számára
A Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció szerint a SARS-CoV-2 omikron vírus mutáns változatát 20 minta közül egyben találták meg
A baleset okozója jogosítvány nélkül, ittasan vezetett