Hárman sérültek meg egy közlekedési balesetben Bátyú és Nagydobrony között.
A kárpátaljai határátkelőkön a háború kezdete óta összesen közel 90 ezer tonna humanitárius segély érkezett Ukrajnába több mint 2840 járművön
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete immáron sokadik alkalommal rendezi meg a Nagy Családi Vetélkedőt
Lepjük meg nagyszüleinket, idősebb rokonainkat egy-egy újsággal, például Kárpátinfóval, vagy Kárpátinfo-előfizetéssel!
A cigarettacsempészek egy saját készítésű drónnal próbálkoztak cigarettát csempészni Romániába
A kárpátaljai vámosok szemes kukoricával teli zsákokban is megtalálták az eldugott cigarettát
Franciaországból származó egészségtelen fagylaltot találtak Ukrajnában
Egy ittas sofőrt fogtak a járőrök, akitől a bíróság elvette jogositványát. A kocsiban kábítószerhez hasonló anyagokat szállított
EKO Berehovo menhely jelenleg 111 állatnak ad otthont
A técsői járásban egy helyi lakost azzal gyanúsítanak, hogy megpróbált illegálisan Romániába juttatni egy sorköteles lembergi férfit
Két ismerőse meggyilkolásának kísérlete miatt állítanak bíróság elé egy poljanai lakost Kárpátalján
A KMNE által szervezett anya-lánya program július 16-án vette kezdetét, ezúttal Debrecenben
Az összegyűlt pénzt teljes mértékben a felújításhoz szükséges anyagra fordítják
Hálaadó istentisztelet a megújult templomért Mezőgecsében - Imádkozó, befogadó, újjászülető közösség
Az elmúlt vasárnap délután hálaadó istentiszteletre hívogatott a mezőgecsei református templom harangja
Mintegy 200 ezer hrivnya értékű, zárjegy nélküli alkoholt és cigarettát találtak Kárpátalján (Fotók)
A Rahói Járási Rendőrkapitányság munkatársai Kárpátalja határánál egy személygépkocsiban 2700 doboz cigarettát és 180 liter alkoholt találtak
A népzene és a néptánc második anyanyelvünk, kultúránk fontos része, amelyet meg kell élni ahhoz, hogy fennmaradjon
Kárpátalján a beregszászi rendőrök őrizetbe vettek egy ittas férfit, aki Skoda gépkocsijával elgázolt egy 12 éves kerékpárost
A huszti járásban egy lakóépületben keletkezett tűz során életét vesztette a 42 éves tulajdonos
A mögöttünk maradt héten hétfőtől péntekig gyerekzsivaj fogadta Badalóban a helyi parókia környékén járókat
Beregszászban kihelyezett közúti kamerára figyelmeztetett közösségi oldalán Babják Zoltán polgármester
Kárpátalján a bíróság bűnösnek találta azt az orosz ügynököt, aki Ukrajnában társadalmi és politikai információkat gyűjtött az FSZB számára
Magyarország folytatja Ukrajna és azon belül Kárpátalja humanitárius, szociális és gazdasági támogatását.
Kárpátalján csaknem 24 tonna finomítatlan napraforgóolaj ömlött ki a úttestre Nagybakta közelében.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében immáron huszonhetedik alkalommal tartották meg a jurtatábort
Szülővárosának közönsége előtt először mutatkozott be a Pécsett tanuló és alkotó Ruszin Noémi festőművész
A nyári szezonban a kárpátaljai rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a motorkerékpárok és quadok vezetőire a térség útjain
Július 19-én, kedden segélycsomagok kiosztására kerül sor a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat által
Csak erős gyökerekkel bíró, múltját jól ismerő, nagyjaira büszke, hitéhez ragaszkodó és kellő bátorsággal rendelkező nemzetek tagjai tudják túlélni azokat a megpróbáltatásokat, amelyek az öreg kontinenst ez idő tájt fenyegetik.
Az őszi árpa aratásának befejezése után szeretnék egy előzetes összegzést adni annak terméshozamáról és lehetséges piaci áráról (az őszi búza aratása még folyamatban van).
Kárpátalján is nagyon kedvelt zöldségnövény a fejes káposzta, azon belül is az ősszel betakarított, úgymond „téli káposzta” az, amelyet a káposztafélék közül a legnagyobb mennyiségben fogyasztanak.