Két ismerőse meggyilkolásának kísérlete miatt állítanak bíróság elé egy poljanai lakost Kárpátalján.
A Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálata szerint ez év tavaszán Poljanában a 21 éves vádlott ittas állapotban veszekedni kezdett falubeli társaival,
és egy konyhakéssel fenyegette őket.
Az első esetben a sértett megpróbált elfutni, de a fiatalember utolérte, és több sérülést okozott neki. Egy arra járónak sikerült a gyanúsítottat megállítania.
A másik esetben a gyanúsított súlyosan megsebesítette az áldozatot, egy késsel mellkason és hason szúrta.
A férfit csak az időben érkező orvosi segítségnek köszönhetően sikerült megmenteni.
A vádlott jelenleg előzetes letartóztatásban van.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke