Anya-lánya kirándulás a nagycsaládosoknál
Anya-lánya kirándulás a nagycsaládosoknál
 / Közélet
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A KMNE által szervezett anya-lánya program július 16-án vette kezdetét, ezúttal Debrecenben.

Hirdetés

Első utunk az Aqua­ticumba vezetett, ahol a csapat jó pár órát töltött fürdőzéssel, csúszdázással, napozással. Délután búcsút mondva ennek a helynek – amely tökéletesen alkalmas volt a kikapcsolódásra –, a szállás elfoglalása, valamint a vacsora következett. A vacsorát egy érdekes játék követte, melyben a lányok az édesanyjukat, az édesanyák pedig a lányukat mutatták be, és célja az volt, hogy a csapat kicsit jobban megismerje egymást. Az este folyamán sor került városnézésre is, ahol Debrecen belvárosának egy részét tekintettük meg.

Hirdetés

Másnap a program közös reggelivel indítottuk, majd összecsomagoltunk és útnak indultunk az Agóra Tudományos Élményközpontba. Amint a nevében is benne van, olyan élményekben volt részünk, melyek a tudományhoz köthetőek. Az épületben rengeteg érdekes tárggyal találkozhattunk, melynek használati utasítása mellett tudományos magyarázatot is olvashattunk arról, hogy mi hogyan és miért történik. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt izgalmas volt, hisz mindenki megtalálta azt a sarkát az épületnek, ami őt leginkább érdekelte. Zárásként egy rövid filmet tekinthettünk meg arról, mire jók a műholdak és mi lesz a jövőjük, valamint milyen hatással vannak az űrtechnikai fejlesztések az életünkre.

Kicsit talán elfáradva, de hálával a szívünkben és életre szóló élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Köszönet a megvalósulásért a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek!

Gyurkó Abigél

Anya-lánya kirándulás a nagycsaládosoknál