Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az a céljuk, hogy minél több családot bevonjanak a programokba.
A sérültek között 4 gyermek van.
15 és 16 éves fiúkat vett őrizetbe az SZBU.
A kályhásmestereknek most rengeteg dolguk akad.
„Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt” – tanácsolja Pál apostol Timóteusnak.
A gyermek az autó hátsó kerekénél bújt el, a sofőr pedig elindult.
A kárpátaljai vámosok 46 pár AirPods Pro fülhallgatót foglaltak le.
A Kézilabda Tehetségpontokban az edzések 21 testnevelő tanárral zajlanak, akik egyben a program koordinátorai is.
2023-ban két orvosi díj is kiosztásra került, amelyeket dr. Csík Adalbert-Ferencnek és – posztumusz – dr. Kertész Árpádnak ítéltek oda.
Kárpátalján egyre több kiskertben találkozhatunk az édesburgonyával.
Mindenkori elvárás, hogy haladjunk a korral.
Matl Péter munkácsi szobrászművész arra hívta fel a figyelmet, hogy a művésznő személyisége tovább munkálkodik azok lelkében, akik ismerték, szerették.
„Este fess a pesti nő”
2021-ben elnyerték Az Év Tájháza kitüntető címet.
A díjak átadására a beregardói Perényi Kultúrkúria dísztermében került sor.
A gyertyánligeti Mihajlo Tafijcsuk elesett a fronton.
Különösen nagy összegű korrupciós ügyletek gyanújával tartottak házkutatást.