KRISZ-közgyűlés: Barta Attila leköszönő elnök tartott beszámolót

Az alkalom Zán Fábián Sándor püspök, a KRISZ alapító elnökének áhítatával vette kezdetét.

Beszélgetés Körözsi Sándor beregdédai lelkésszel - Az Úr megőriz most és mindörökké

A lelkész mindenkor a gyülekezet vezetője, aki felelős a közösség lelki irányításáért.

Metszésbemutató, anno, a Somi-hegyen

Az utóbbi öt-hat évben a régiónkba szinte menetrend szerint érkező erős tavaszi fagyok elvitték a gyümölcstermés nagyobb részét.

Pillanatkép az ungvári piacokról - Termelő és vásárló: megingott közöttük a bizalom?

Számos ungvári piacon az a bevett gyakorlat, hogy a baromfiüzemekben előállított tojást házi tojásként próbálják értékesíteni.

A szója termesztése (1.). Szója gyökérzete

Voltak kárpátaljai termelők, akik már a 2023-as esztendőben próbálkoztak a szója termesztésével.

Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak.

Halálos kimenetelű baleset történt Szolyván. Fotó: Nemzeti Rendőrség

A gyalogost elgázoló férfi elmenekült a helyszínről.

Hétfőtől (február 19.) megkezdődik a jelenléti oktatás a Beregszászi kistérség iskoláiban.

Hétfőtől (február 19.) megkezdődik a jelenléti oktatás.

Fergeteges Curtis-koncert a Helikonban - „Nincs energiám haragudni a rosszakaróimra, mert van kit szeretnem” . Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Az énekes beszélt arról, hogyan tudja megbolondítani az embert a pénz, milyen nehéz kezelni a sikert.

Fegyverrel fenyegették meg az áldozatukat, pénzt követeltek. A munkácsi rendőrség őrizetbe vette az elkövetőket. Fotó: Nemzeti Rendőrség

A munkácsi rendőrség őrizetbe vette az elkövetőket.