Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Tekintettel az ukrajnai helyzet alakulására és "Moszkva felelőtlenségére az ukrajnai polgári lakossággal szemben", az Európai Unió további szankciókon dolgozik - jelentette be Ursula von der Leyen
Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa a március 8-án tartott nemzetközi nőnap alkalmából hétfőn kiadott nyilatkozatában az ukrán nők és lányok melletti kiállásra szólított fel
Az ukrán-orosz konfliktusnak csakis Vlagyimir Putyin orosz elnök tud véget vetni, mert ez az ő háborúja - jelentette ki Josep Borrell.
Válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra, az Európai Bizottság azonnali hatállyal felfüggesztette az Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal folytatott együttműködést
Az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei rendkívüli intézkedéseket fogadtak el az ukrajnai háború elől menekülők befogadására és azonnali védelmére - közölte Ylva Johansson
Tiny Kox, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke arra szólította fel Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogból eredő kötelezettségeit
Dunja Mijatovic, az ET emberi jogi biztosa csütörtökön ajánlást tett közzé, amelyben az Európába menekülőknek biztosítandó védelem tekintetében tíz emberi jogi alapelv betartására emlékeztetett
Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt az Európai Unió Tanácsa több kulcsfontosságú orosz bankot kizárt a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből
Az EP Ukrajna megtámadása miatt szigorúbb európai uniós szankciókat sürget Oroszországgal szemben
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felszólította Oroszország kormányát, hogy tartózkodjon a civilek és a polgári létesítmények elleni katonai támadásoktól
Az Európai Bizottság 90 millió eurós (mintegy 33 milliárd forint) humanitárius támogatást biztosít civilek megsegítésére irányuló sürgősségi segélyprogramokra
Az Európai Unió elvárja Bosznia-Hercegovinától, hogy csatlakozzék az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókhoz - közölte Johann Sattler
Josep Borrell aggasztónak nevezte, hogy a Fehéroroszországban vasárnap tartott népszavazás az alkotmány módosított változatában eltörli azt a kötelezettséget, hogy az ország továbbra is atomfegyvermentes övezet maradjon
Az Európai Uniónak az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt menekültek millióinak érkezésére kell felkészülnie
Az uniós tagállamok külügyminiszterei politikai támogatásukat adták az Oroszország elleni legújabb szankciócsomaghoz, amelynek intézkedései hétfőn lépnek életbe
Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, az EU-tagországok külügyminisztereinek rendkívüli pénteki tanácskozását követő sajtótájékoztatóján, nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy szükség esetén harmadik, Oroszország elleni szankciócsomagra is tesznek javaslatot.
Az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei rendkívüli találkozót tartanak a hétvégén, hogy "megvitassák az ukrajnai helyzetre adandó konkrét válaszokat"
A szankciók az ország pénzügyi szektorára, az energia- és a közlekedési ágazatára, a kettős felhasználású termékekre, valamint az exportellenőrzésre és az exportfinanszírozásra terjed ki
Felszólítjuk Oroszországot, hogy azonnal szüntesse be az ellenségeskedést, vonja ki hadseregét Ukrajnából - jelentette ki Ursula von der Leyen
Az Európai Bizottság a partnereivel egyeztetve mihamarabb véglegesíti a megszorító intézkedések csomagját
Oroszország meg fogja érezni a szankciók bevezetésével járó következményeket, amiért hétfőn elismerte a "Donyecki Népköztársaság" és a "Luhanszki Népköztársaság" függetlenségét
Rendkívüli ülést tart hétfő este az ENSZ Biztonsági Tanácsa, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a kelet-ukrajnai szeparatista régiók függetlenségét
Az Európai Unió kész reagálni, akár szankciókat is bevezethet, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök függetlennek ismeri el Kelet-Ukrajna szakadár területeit - jelentette ki Josep Borrell.
Ukrajna azonnal megkapja a makroszintű hiteltámogatás 600 millió eurós első részét, amint megköti az egyetértési megállapodást az Európai Unióval
Az Európai Unió támogatja a Washington és Oroszország között az ukrán helyzetről szóló további tárgyalások megszervezésére tett erőfeszítéseket - jelentette ki Josep Borrell
Az Ukrajna körüli fokozott orosz katonai jelenléttel kapcsolatos legfrissebb fejleményeket fogják megvitatni az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei
Az Európai Unió nagyszámú menekültáradatra számít az ukrajnai válság súlyosbodása és a helyzet Oroszország általi további eszkalációja esetén, akár 1 millió menekült is érkezhet
Oroszország nem vett részt az Ukrajna kérésére az Európai Biztonsági és Együttműködései Szervezet (EBESZ) égisze alatt sürgősséggel összehívott keddi bécsi értekezleten
Az Európa Tanács szervezetének vezetői kedden közzétett nyilatkozatukban "rendkívüli aggodalmukat" fejezték ki az orosz-ukrán határon kialakult feszültség miatt
Josep Borrell kijelentette, hogy szerinte a világ nem áll egy teljes körű háború küszöbén, és úgy vélte, hogy Oroszország nem támadja meg Ukrajnát