Az Európai Unió akár egymillió menekültre is számít Ukrajnából a válság súlyosbodása esetén

Az Európai Unió nagyszámú menekültáradatra számít az ukrajnai válság súlyosbodása és a helyzet Oroszország általi további eszkalációja esetén, akár 1 millió menekült is érkezhet – nyilatkozta Margaritas Schinas, az Európai Bizottság alelnöke a Die Welt című német lapnak, adta hírül pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

Hirdetés

A jelentés szerint Schinas arra figyelmeztetett,

hogy a válság további eszkalációja esetén megnőhet az EU-ra nehezedő migrációs nyomás.

„A becslések szerint 20 000 és 1 millió közötti menekült érkezhet ide” – mondta. Mint megjegyezte, az Európai Bizottság segíteni fog az uniós országoknak abban, hogy vészhelyzet esetén kimenekítsék állampolgáraikat Ukrajnából.

Az alelnök hozzátette: „Ukrajnában jelenleg körülbelül 20 ezer uniós polgára él, valamint az európai gyökerű lakosság nagy része, akik segítségre szorulhatnak.

Hangsúlyozta, hogy „az EU kész jelentős humanitárius és polgári védelmi segítséget is mozgósítani.”

Schinas ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a menekülteket, ahogy az Fehéroroszországban is történt, szándékosan nyomásgyakorlási eszközként használhatják fel az EU ellen.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.