Az Európa Tanács a menekültek védelme érdekében az emberi jogi alapelvek betartására emlékeztetett

MTI

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa csütörtökön ajánlást tett közzé, amelyben az Európába menekülőknek biztosítandó védelem tekintetében tíz emberi jogi alapelv betartására emlékeztetett, és arra hívta fel a figyelmet, hogy még több menekült érkezésére kell felkészülni egy Ukrajnában esetlegesen elhúzódó háborús helyzet esetén.

Hirdetés

A strasbourgi székhelyű, 47 tagot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa hangsúlyozta, az ET összes tagországának a kinyilvánított szolidaritás és a felajánlott segítség mellett gondoskodnia kell arról, hogy a háború elől menekülő minden ember biztonságra leljen nemzetiségi, faji, vallási, szexuális irányultság vagy bármely más alapján történő megkülönböztetés nélkül - írja az MTI.

Kijelentette: meg kell osztani a védelem és a befogadás felelősségét az összes tagország között.

Meg kell szüntetni a határátlépési korlátozásokat, hogy az emberek teljes körű biztonságot találjanak a tagországok területén.

A védelem biztosításához szükséges eljárást minimális követelmények mellett kell lefolytatni, továbbá szállást kell adni a menekülteknek, és teljes hozzáférést biztosítani az oktatáshoz, a munkaerőpiachoz, a szociális segélyekhez és az egészségügyi ellátáshoz.

Az emberi jogi biztos arra szólította fel a tagállamokat, hogy biztosítsanak teljes finanszírozást a humanitárius segítség eljuttatásához az Ukrajnában élő embereknek és a szomszédos országokban élő menekülteknek, valamint segítsék elő a családok egyesítését Európa-szerte.
Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a tagállami kormányoknak biztosítaniuk kell, hogy az emberi jogi intézmények, a civil szervezetek és a média akadálytalanul végezhessék munkájukat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, köztük Kijevben is támadtak katonai és polgári célpontokat, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről.

Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be, majd benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét.

A felek számos halálos áldozatról is beszámoltak. A NATO a háború megindulása után aktiválta többnemzetiségű gyorsreagálású haderejét. Az Európai Unió és a nyugati országok fegyvereket szállítanak Ukrajnának és szankciókat hoztak Oroszország ellen.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.