Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Darija Navalnija vette át az Európai Parlamentben az emberi jogokért, a demokráciáért és a gondolatszabadságért folytatott küzdelemért járó Szaharov-díjat.
Az Európai Unió kész megerősíteni az Oroszország elleni szankciókat, és eleddig példátlan intézkedések bevezetésére készül az Orosz Föderáció ellen
Az Európai Uniónak minden téren fel kell lépnie Oroszország expanziós politikája ellen, és ehhez az elrettentés, illetve a megelőzés eszközét használja fel
A VB tagjai sajnálatukat fejezték ki, hogy a magyar törvényeket elhamarkodottan, a civil társadalom, az ellenzék és más érdekelt felekkel való konzultáció nélkül fogadták el
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei álláspontja szerint Oroszország bármilyen, Ukrajna elleni agressziója gazdasági szankciókat von maga után Moszkvával szemben - jelentette ki Josep Borrell.
Az Európai Unió az Oroszországgal szemben meghozható gazdasági szankciók új csomagjáról tárgyal az orosz-ukrán határon kialakult feszültség miatt
Emmanuel Macron megítélése szerint "erős a nézetazonosság" és "az együttműködés szándéka" közte és az új német kancellár, Olaf Scholz között.
Az Eu szerint a normandiai formátum tárgyalásai azért akadtak meg, mert Oroszország nem volt hajlandó elismerni részvételét a kelet-ukrajnai konfliktusban
Németország vezető szerepet játszik a transzatlanti biztonság megerősítésében, nagyra becsült és nagyon fontos szövetségesünk - jelentette ki Jens Stoltenberg
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár reményét fejezte ki, hogy Oroszország tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását
Az Európai Unió 150 tonna életmentő egészségügyi eszközt szállít az Afganisztánban uralkodó súlyos humanitárius helyzet kezelésére
Az Európai Unió támogatni fogja Ukrajnát, még akkor is, ha Oroszország nagymértékű inváziót indít ellene - fejtette ki Josep Borrell
A civilizációk hajnalán, az általuk fontosnak és megvalósítandónak tartott információ rögzítését a képek biztosították.
Egyelőre szó sincs arról, hogy Ukrajna csatlakozna az Európai Unióhoz
Eljött az ideje, hogy az Európai Unió elgondolkodjon a kötelező védőoltás elrendeléséről - jelentette ki Ursula von der Leyen.
A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban az 5-11 éves korosztálynak kifejlesztett védőoltást
Az Észak-atlanti Tanács és az Európai Unió Külügyi Szolgálata pénteken, külön-külön közleményben határozottan elítélte Oroszország november 15-én végrehajtott "vakmerő és felelőtlen" műholdak elleni rakétatesztjét.
Josep Borrell kihangsúlyozta, Ukrajna bízhat az Európai Unió további politikai, diplomáciai, pénzügyi és gazdasági támogatásában
Egyre többen követelik, hogy Brüsszel anyagilag támogassa a tagállamok kerítésépítéseit is
A koronavírus-járvány terjedése miatt az Európai Unió kizárta Ukrajnát az utazás szempontjából biztonságosnak ítélt országok listájáról
Az Európai Unió elítéli, hogy Oroszország október 15-től november 14-ig népszámlálást folytat az Ukrajnától elcsatolt Krímben és Szevasztopol városában, valamint hogy október 1-jén újabb sorozási kampányt indít a területen.
Brüsszelben péntektől csak védettségi igazolvánnyal rendelkezőket fogadhatnak belső helységeikben az éttermek, a bárok, a rendezvényközpontok, igazolásra lesz szükség a beltérben rendezett sporteseményeken való részvételhez is.