Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Az EU egészében százezer emberre tavaly 1,5 olyan menedékkérő jutott, aki első alkalommal kért menedéket.
Marta Kos hangsúlyozta, hogy Ukrajna már most is fontos partnere az EU-nak.
A lépés mögött a közel-keleti háború által okozott energiasokk, valamint a Barátság vezeték körüli patthelyzet áll.
Az orosz-ukrán háború kezdete óta több mint 500 kulturális helyszín rongálódott meg vagy pusztult el Ukrajnában.
A központ célja, hogy összevonva a hírszerzést, az operatív koordinációt és az elemzéseket, segítse a tagállamokat az embercsempészettel foglalkozó bűnözői hálózatok felszámolásában.
A Közel-Kelet erőforrásokat von el Ukrajnától.
Az EU értesítette a Mercosur-országokat az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás ideiglenes alkalmazásáról.
A pályázati célja, hogy az érintett médiaszakemberek szabadon és függetlenül folytathassák munkájukat
A hadgyakorlat javítja a NATO országok elrettentő képességét a Fekete-tenger komplex biztonsági környezetében.
Az elnök véleménye szerint az Európai Uniónak biztosítania kell Ukrajna számára a pénzügyi támogatást.
Az Európai Bizottság elnöke aláhúzta: a vezetők múlt decemberben döntést hoztak, azzal a feltétellel, hogy három ország nem vesz részt a hitelkonstrukcióban, ez a feltétel pedig teljesült.
Ukrajna és polgárainak jövője az Európai Unióban van - jelentették ki a dokumentum elfogadását támogató uniós tagállami vezetők.
Az EU technikai támogatást és finanszírozást ajánlott Ukrajnának a Barátság olajvezeték helyreállítására.
Az egynaposra tervezett uniós csúcsértekezlet az ukrajnai háború helyzetének áttekintésével kezdődik.
Az EU új vállalati forma bevezetésével bírná európai maradásra, vagy visszatérésre a vállalkozásokat.
A levelet nyolc ország - Észtország, Finnország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Németország, Románia, Svédország - vezetői írták alá, s hozzájuk csatlakozott Csehország.
Közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
Zelenszkij alaptalannak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint Ukrajna szándékosan akadályozná az olajszállítást a Barátság vezetéken.
A kormány teljesíti a csatlakozási feltételeket, folytatja a reformokat, amelyekről beszámol az Európai Unió vezetésének.
A brüsszeli ukrán delegáció megkapta az Európai Uniótól a három utolsó tárgyalási szakasz csatlakozási feltételeit.
A biztos rámutatott: Oroszország Ukrajna elleni háborújában egyelőre nincs kilátás a békére.
A biztos azt mondta: a helyzet hátterében az áll, hogy Oroszország tette működésképtelenné a vezetéket.
Jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
A figyelem nem lankadhat a háború iránt - jelentette ki Kaja Kallas.
A szankcionáltak között magas rangú orosz katonatisztek és katonai tisztségviselők szerepelnek.
Ukrajna mára megkerülhetetlen partnerévé vált a NATO-nak az új típusú fenyegetések elleni harcban.
Közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
Oroszország katonai kiadásai vásárlóerő-paritáson számolva elérik az Európai Unió teljes védelmi költségvetésének mintegy 85 százalékát.
Jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai féképviselője.
Egyes EU-tagállamok szerint Ukrajnának akár 10–20 évet is várnia kellene az EU-csatlakozásra, hogy bizonyítsa a reformok tartósságát – mondta Tarasz Kacska miniszterelnök-helyettes.