Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Ukrajna nem fogad el „lépcsőzetes” EU-tagságot – jelentette ki Andrij Szibiha külügyminiszter. Szerinte Kijev gyorsan halad az EU-csatlakozás felé.
Kallas hangsúlyozta: továbbra is biztosítani kell Ukrajna számára a szükséges támogatást.
Az ukrán elnök jelezte, hogy ezt összekapcsolja a 90 milliárd eurós uniós hitel blokkolásának feloldásával.
A döntés hátterében elsősorban nem politikai, hanem nagyon is személyes és gazdasági okok állnak.
Németország és Franciaország köztes, „árnyék-tagsági” státuszt javasol Ukrajnának az EU-ban. Kijev gyors csatlakozást szeretne, de a nagy tagállamok óvatosak.
Az ukrán hatóságok becslése szerint az orosz megszállók több mint 19 ezer gyereket hurcoltak el.
Szlovénia Írországgal és Spanyolországgal együtt levélben szorgalmazta, hogy az Európai Unió határozottabban reagáljon a közel-keleti helyzetre, és vitassa meg az EU-Izrael társulási megállapodást - ismertette szombaton a szlovén sajtó.
Kiemelte: nemcsak az olajár okozta problémával kell foglalkozni, hanem az ellátásbiztonságot is szem előtt kell tartani.
Az uniós tagállamok finomítói az uniós repülőgépüzemanyag-fogyasztás körülbelül 70 százalékát képesek fedezni, a fennmaradó mennyiséget importból lehet pótolni.
A panaszt várhatóan már a jövő héten benyújtják az uniós bíróságra.
A látogatás célja, hogy mielőbb megkezdődjenek a tárgyalások a legfontosabb uniós ügyekben.
Miután az ország parlamentje a múlt héten elvégezte a szükséges reformokat.
A szlovák külügyminiszter bejelentette: nem fogják blokkolni az Ukrajnának szánt 90 milliárdos hitelt.
Hadja Lahbib elmondta: az EU szolidaritása és gyors együttműködése életeket ment.
Emlékeztetett: múlt éjjel Oroszország "újabb szörnyű támadást" indított civil célpontok ellen.
A felek megvitatták azokat a kulcsfontosságú biztonsági kihívásokat is, amelyekkel „most mindenki szembesül a világon”.
Jelenleg mintegy 17 milliárd eurónyi forrás van befagyasztva Magyarország esetében.
Ukrajnának sürgősen szüksége van a pénzre ahhoz, hogy hosszú távon is finanszírozni tudja az oroszok elleni védekezést.
Február végén 4 398 400 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában.
Megerősítette: nem támogatják Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.
Valamint elfogadni az Oroszország elleni 20. szankciós csomagot.
A „Ramstein” formátum következő ülésére április 15-én kerül sor.
Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 128 drónnal támadta Ukrajnát, ebből a légvédelem 113-at semlegesített.
Az Európai Unió üdvözli, hogy az ukrán parlament több olyan törvénytervezetet is elfogadott, amelyek támogatják az ország uniós csatlakozási folyamatát.
Mark Rutte szerdán a Fehér Házban tárgyalt Donald Trump elnökkel.
A szerda esti izraeli csapások Libanonban több száz halálos áldozatot követeltek.
Az új szabályok az útlevelek kézi bélyegzését digitális regisztrációval váltják fel.
Zelenszkij szerint az EU-nak Ukrajnával és szövetségeseivel közösen kell katonai blokkot létrehoznia Oroszország elrettentésére.
Leleplezték az orosz katonai hírszerző ügynökség kiberhadműveletét, amely Wi-Fi-routereken keresztül ukrán, európai és amerikai felhasználókat vett célba.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a romák folyamatos diszkriminációval, társadalmi kirekesztéssel szembesülnek egész Európában.