Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Az orosz elnök annak ellenére tartózkodik Tádzsikisztánban, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásában határozottan elítélte Oroszország "felelőtlen és eszkalációt fokozó" cselekedeteit.
Az oroszok hozzáállása a háborúhoz megváltozik, amikor robbanások kezdenek el dördülni a Központi Szövetségi Körzetben.
"Európa békéjének megőrzéséhez fel kell gyorsítanunk a védelmi felkészültségünket" - mondta.
„Az uniós terület minden négyzetcentiméterét meg kell védenünk.”– mondta.
Európának "nem az a gondja, hogy az Északi Áramlat-2-t felrobbantották, hanem az, hogy megépítették".
Október közepétől kezdődően több európai uniós ország is biometrikus be- és kilépési regisztrációs rendszer (EES) fokozatos bevezetését tervezi.
Az ilyen élelmiszerek minőségüket tekintve nemcsak romlottak, hanem gyakran egészségügyi kockázatot is jelentenek - hívták fel a figyelmet.
Az EB-elnök hozzátette, hogy az EU és partnerei készek továbbra is nyomást gyakorolni Oroszországra.
A kérdést október 13-án tárgyalja az EU Tanácsa, és a döntés 15 nappal később lép hatályba.
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 2024. október 8-án fogadta el a korlátozó intézkedések keretszabályozását Oroszország "destabilizáló tevékenységére" válaszul.
A drónokat pénteken hajnali 1:45 körül észleltek az elsenborni katonai bázis felett.
A litván belügyminisztérium tavaly polgári védelmi programot hirdetett.
Hollandia nem támogatja Ukrajna felvételének felgyorsítását az Európai Unióba.
Visszaállíthatja a vakok látását egy agyba ültetett protézis, magyar kutatók is tesztelik a módszert
Kifejlesztettek egy agyi protézist, amelynek célja a látásukat vesztett személyek látásának részleges helyreállítása.
A befagyasztott vagyon egyértelmű jogalap nélküli felhasználása azonban számos országban aggodalmat kelt.
A háború befejezése érdekében fokozni kell a nyomást Moszkvára – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök.
Oroszország háborújának kezdete óta az EU Ukrajnának nyújtott teljes támogatása megközelíti a 178 milliárd eurót.
Kellogg azt is megjegyezte: az orosz elnök nem győzi le a NATO-t, egyszerűen nincsenek ehhez elegendő eszközei.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös európai légvédelmi pajzs létrehozására szólított fel.
Ukrajnának vissza kell fizetnie a kölcsönt, de csak akkor, ha Oroszország jóvátételt fizet.
Jelenleg 169 000 ukrán menekült dolgozik Csehországban, akik ideiglenes védelmi státuszt kaptak.
A díjat olyan emberek vagy szervezetek kapják, akik kiemelkedő erőfeszítést tettek az emberi jogok védelmében.
Remény van az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalások első klaszterének megnyitására – jelentette be hétfőn Marta Kos, az Európai Unió bővítésért felelős biztosa.
Az Európai Bizottság most már tudja, hogyan kell továbblépni.
Állítása szerint mindent megtesz ennek érdekében.
A döntés előzménye, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hosszabbította meg a szankciók feloldását.
Moldova világosan kimondta választását: Európa, demokrácia. szabadság - hangsúlyozta.
Oroszországnak nem sikerült destabilizálnia az országot - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EKÜ) közölte: Európa a bolygó leggyorsabban melegedő kontinense.