Ökölvívó-bajnokságot rendeztek Beregszászban
Január 29-én Beregszászban megkezdődtek Kárpátalja ökölvívó-bajnokságának küzdelmei, amelyek január 31-ig tartanak a Kárpátalja sportkomplexumban
 A BorzsaVári népi zenekarnak köszönhetően megismerkedhettünk a Kárpát-medence különböző tájegységének népzenéjével. Fotó: Kovács Elemér

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) vezetői úgy döntöttek, hogy a magyar kultúra napi rendezvénysorozatot a szokottnál kicsit későbbi időpontban tartják meg.

Lemondott a képviselői mandátumáról Orosz Géza
Január 27-én sor került a Beregszászi Városi Tanács 4. ülésszakának első ülésére. Orosz Géza képviselő bejelentette, hogy lemond a képviselői mandátumáról
A Beregszászi Városi Tanács nyílt levele az államfőhöz

A Beregszászi Tanács nyílt levelet intézett az államfőhöz, a Legfelső Tanácshoz és a Miniszteri Kabinethez a földgázszolgáltatás díjának csökkentése miatt

Magyarország ismét félszáz lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának

Az 50 lélegeztetőgép után a magyar kormány félszáz ilyen berendezést adományozott Ukrajnának, melyeket az Ökumenikus Segélyszervezet juttat el

Ülésezett a Beregszászi Kistérség Végrehajtó Bizottsága
Január 25-én megtartotta soron következő ülését a Beregszászi Kistérség Végrehajtó Bizottsága, melyen több döntést is elfogadtak
Személyre szabott torták Bak Évától

A beregszászi születésű Bak Éva már több mint tíz éve foglalkozik ünnepi torták készítésével. Kezei közül igazi különlegességek kerülnek ki.

A magyar kultúra napját méltatták Beregszászban
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon írta meg a Himnuszt
Finta Klára-tárlat a beregszászi KÉSZ szervezésében

A beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Finta Klára lokálpatrióta képeinek kiállításával emlékezett meg a magyar kultúra napjáról

Az elmúlt évben többen haltak meg, mint születtek Beregszászban
Beregszászban az Anyakönyvi Hivatal közzétette a 2020-as demográfiai mutatókat. E szerint tavaly többen haltak meg, mint születtek
Melegedőhely Beregszászban: gondoskodjunk az idősekről
Beregszászban a nap 24 órájában működő melegedőhely működik a Kazinczy u. 5. sz. alatt. Ha valakinek segítségre van szükséges, hívják a forró drótot
Egy modern Setra márkájú autóbusszal gazdagodott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház

Egy modern Setra márkájú autóbusszal gazdagodott a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Az 57 utas befogadására alkalmas jármű a társulatot huszonegy éve szolgáló Ikarust váltja fel, nagyban elősegítve a kiutazásokat.

Szerelmes földrajz - Csigaszug, Szentföld, Kis-Moszkva

Felvég, alvég. Minden magára valamit is adó település ily módon különböztette meg a község két, egymástól ellentétes irányban található részét.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának tájékoztatása az árufuvarozásról
Magyarország Beregszászi Konzulátusa tájékoztatja a fuvarozókat, hogy 2020. november 7-től életbe lépett az Ukrán Vámkódex módosítása
Melegedőhely működik Beregszászban
A téli időszak beálltával fontos, hogy azok, akik fedél nélkül élnek, melegedőhelyekben részesüljenek. Ilyen melegedő várja a rászorulókat Beregszászban is
Zseltvay-Vezsdel Emese a tanítás mellett döntött

Zseltvay-Vezsdel Emese, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola igazgatónője tanulmányait az egészségügyben kezdte, majd úgy döntött, mégis a gyermekek oktatásának szenteli életét.

Rendhagyó megemlékezés Petőfi Sándor születésnapján

Január 3-án a 198 éve született nagy költőnek a Vérke-parti városban álló szobra előtt csendes megemlékezést tartott a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete.

Ukrajna határainak megváltoztatását szorgalmazta egy beregszászi lakos
Az SZBU kiberrendőrségének szakemberei blokkolták egy beregszászi lakos tevékenységét, aki államunk egyes területeinek elkülönítését szorgalmazta
A beregardóban élő Hires-Pallagi Barbara az évek során több területen is kipróbálta magát. Útkeresése közben ráébredt arra, hogy a kozmetika az ő világa.

A beregardóban élő Hires-Pallagi Barbara az évek során több területen is kipróbálta magát. Útkeresése közben ráébredt arra, hogy a kozmetika az ő világa. Ma már otthonában fogadja szépülni vágyó vendégeit. Vele beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

Tragikus tűzesetek Beregszászban és az Ungvári járásban

Halálos áldozatokat követeltek a Beregszászban és az Ungvári járásban bekövetkezett tűzesetek.

Nagy Bélával, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának igazgatójával beszélgettünk, akit évértékelésre kértünk fel.

Nagy Bélával, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályának igazgatójával beszélgettünk, akit évértékelésre kértünk fel.

Csöndes főhajtás a beregszászi Petőfi szobránál. Fotó: Kovács Elemér. Kárpátinfo hetilap

Idén a beregszásziak csöndes főhajtással emlékeztek meg Petőfi Sándor születésnapjáról lánglelkű költőnknek a Vérke partján felállított szobránál.

Karácsonyi ajándékcsomagok a nagycsaládosoknak

Karácsony – a szeretet ünnepe. Isten a legnagyobb ajándékot adta az embernek: egyszülött fiát küldte a földre, hogy megváltson bűneinkből s örök élettel jutalmazza meg azokat, akik hisznek őbenne. Ez az igaz szeretet! Ennek morzsáit fejezik ki azok az ajándékok, amelyekkel mi próbálunk örömet szerezni szeretteinknek.

Nyilvántartásba veszik a Beregszászi Kistérség földterületeit
Az újonnan megalakult városi tanács folytatja a Beregszászi Kistérség földterületeinek nyilvántartásba vételét. E munkába bevonják az elöljárókat is
Két hétig nem lesz gázszolgáltatás Beregszászban, a Muzsalyi úton
A Zakarpathaz beregszászi részlege arról adott tájékoztatást, hogy december 28. és január 13. között szünetel a gázszolgáltatás a Muzsalyi úton
A legendás beregszászi korzó - Szerény hozzájárulásunk

Böngészve a Kárpátinfo oldalait, felfigyeltem egy nagyon érdekes sorozatra, melyben a szerző – Kovács Elemér – a beregszászi legendás korzó múltjából villant fel életképeket.

Beszélgetés Bobály Istvánnal, a Beregszászi Művészeti Iskola igazgatójával

Most a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola igazgatóját, Bobály Istvánt ismerhetjük meg közelebbről.

Beregszászba is megérkezett a betlehemi békeláng
December 23-án a Vérke-parti városba is megérkezett a betlehemi békeláng, amelyet a beregszászi cserkészek adtak át városunk első emberének
Sajtótájékoztató a Perényi Kultúrkúriában - Határon átnyúló kulturális kapcsolatok

A Perényi Kultúrkúriában megtartott sajtótájékoztatón a projekt kárpátaljai irányítói beszámoltak arról, hogy hol tartanak a tervek megvalósításában, s milyen feladatok elvégzése vár rájuk a közeljövőben.

Személyi változások a beregszászi képviselőtestületben
December 22-én sor került a Beregszászi Városi Tanács következő tanácsülésére. Ezen bejelentésre került, hogy változások történtek a képviselőtestületben