A stressz és az akné között van összefüggés, de nem olyan, mint azt sokan gondolnák. Cikkünkben tiszta vizet öntünk a pohárba.
Az akné a fejlett országok egyik legelterjedtebb bőrproblémája: bár leginkább a tinédzsereket érinti, valójában bármely életkorban előfordulhat. Általában az arcon, a háton, a nyakon vagy a vállakon jelentkezik. Három súlyossági fokozata ismert:
- Enyhe aknénál fekete és fehér mitesszerek jellemzőek, amelyek csak nagyon gyenge gyulladásos tüneteket generálnak.
- Közepesen súlyos aknéról beszélünk, ha a mitesszerek mellett rózsaszínű/pirosas pattanások észlelhetőek, amelyek viszonylag kicsik, de fájdalmasak. Néhány hólyag is megjelenhet ilyenkor, sőt, akár hegesedés is bekövetkezhet.
- Súlyos az akné, amennyiben sok puha tapintású, fájdalmas csomó látható a bőrön, amelyek környezete erősen gyulladt. A csomókból genny is ürülhet. Kiemelendő, hogy ha a csomók összeolvadnak egymással, akkor tályog képződhet.
Akné akkor keletkezik, amikor a felesleges faggyú, az elhalt hámsejtek, a baktériumok vagy esetleg a szőr eltömíti a bőr pórusait - az azonban még a szakemberek előtt sem ismert teljesen, hogy mindez egészen pontosan miért történik. Bizonyos tényezők egyébként növelhetik az aknéra való hajlamot: ide tartoznak a terhesség vagy a tinédzserkor alatt történő hormonális változások, bizonyos gyógyszerek (pl. fogamzásgátlók), de szintén nagyobb az akné veszélye akkor, ha a családunkban más is küzd vele - írja a Házipatika.com.
Mi a helyzet a stresszel?
Sokan úgy hiszik, a stressz is okozhat aknét, holott ez nem igaz. Tanulmányok viszont kimutatták - írja vonatkozó cikkében a Healthline -, hogy az idegesség, feszültség már meglévő akné esetén kiválthatja, illetve súlyosbíthatja a tüneteket. Egy kutatás során például, amely 2003-ban jelent meg az Archives of Dermatology című folyóiratban, a Stanford Egyetem szakemberei megállapították: a főiskolai hallgatóknál a vizsgák idején - amikor több stresszről számoltak be - sokkal jellemzőbb volt az akné fellángolása, mint azokban az időszakokban, amikor nem kellett teszteket írniuk. Az akné súlyossága tehát erősen korrelál a növekvő stresszel - szögezték le a kutatók.
Ugyanerre az eredményre jutottak a Wake Forest Egyetem szakemberei is, akiknek a tanulmányát 2007-ben közölte az Acta Derm Venereol című svéd orvosi folyóirat. A kutatók aknéval küzdő, szingapúri középiskolásokat vizsgáltak, és azt találták, hogy a fiatalok bőrproblémái súlyosbodtak a vizsgaidőszakban, szemben például a kevésbé stresszes nyári szünettel.
Az mindazonáltal egyelőre még nem tisztázott, pontosan hogyan súlyosbítja a stressz az aknét, milyen mechanizmus áll a háttérben. "Azt tudjuk, hogy a faggyútermelő sejtek számos hormonreceptort hordoznak, így a stresszhormonok számára is rendelkeznek receptorokkal. Elképzelhető tehát, hogy amikor egy aknéval küzdő személyt sok stressz ér, a faggyútermelő sejtek elkezdenek több faggyút termelni, ami eltömíti a szőrtüszőket, így még többpattanásalakul ki" - beszélt egy lehetséges magyarázatról a webMD-nek dr. Lisa A. Garner bőrgyógyász.
A szakember szerint a stressz és az akné összefüggését tekintve nem elhanyagolható, hogy ha szorongunk, idegesek vagyunk, hajlamosabbak vagyunk piszkálni a pattanásainkat. Ez azonban akné esetén szigorúan tilos, hiszen csak rontunk a bőrünk állapotán - figyelmeztet dr. Garner.
Kezelési lehetőségek
A fentiek alapján kijelenthető, hogy a sikeres aknéterápia szerves részét képezi a stresszkezelés. Ebben segíthetnek például a relaxációs technikák, a rendszeres testmozgás, vagy valamilyen számunkra élvezetes hobbi gyakorlása. Ne feledjük: van, amikor a stressz forrása nem a munkahely vagy a párkapcsolatunk, hanem pont az akné. Sokan ugyanis rosszul viselik, hogy bőrhibák csúfítják el az arcukat. Náluk a stresszkezelésnek magában kell foglalnia önmaguk elfogadásának, szeretetének gyakorlását is.
Az akné kezelésével kapcsolatban elmondható még, hogy enyhébb esetben jellemzően elég, ha az érintett rendszeresen használ kifejezetten a problémás, aknés bőrre kifejlesztett bőrápoló és tisztító termékeket, illetve beiktat néhány életmódbeli változtatást. Ami a változtatásokat illeti, a már említett stresszkezelés mellett az alábbiak is kiemelten fontosak:
- Laza, jól szellőző ruhákat hordjunk, mert így elkerülhetjük az irritáló hatású izzadást.
- Ne nyomkodjuk, piszkáljuk a mitesszereket, pattanásokat!
- Figyeljünk oda az étrendünkre: ne fogyasszunk például gyulladásfokozó ételeket, italokat (olajban sült ételek, fehér lisztből készült ételek, alkohol).
- Lehetőség szerint tartózkodjunk az olyan helyektől, ahol a bőrünk füstnek vagy kosznak van kitéve.
Középsúlyos vagy súlyos aknénál a felsoroltak mellett már gyógyszeres kezelésre is szükség lehet: ilyenkor az orvos felírhat a többi között szájon át szedhető antibiotikumot, retinoidot vagy hormontartalmú készítményeket is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.