Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette egy csütörtök hajnalban megjelent videoüzenetében: az ukrán nép "meghiúsította Oroszország álnok tervét", hogy megszállja országát, és büszke az ukránok hősies ellenállására.
“Egy hét alatt meghiúsítottuk az ellenség tervét, amelyet évek óta népünk, országunk iránti gyűlöletből szőtt. Békére itt nem lelhetnek, egy percnyi nyugalmuk sem lesz, de élelmük sem” – mondta az elnök a néphez intézett üzenetben, amely Telegram-fiókjában jelent meg, írja az MTI.
Arról nem beszélt, hogy az orosz hadsereg milyen városokat foglalt már el.
“Ha valahova sikerült is betörniük, nem lesznek ott sokáig, mert kiűzzük őket” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a harcok meg fogják tépázni az orosz katonák morálját. “Ők nem egy szuperhatalom harcosai, hanem megtévesztett és kihasznált gyerekek” – mondta. Állítása szerint az orosz hadsereg embervesztesége elérte a 9000 főt.
Az orosz védelmi minisztérium szerdai közlése szerint Oroszország vesztesége 500 fő, Ukrajnáé pedig 2870 volt akkor.
Az orosz védelmi minisztérium azt is közölte szerdán napközben, hogy a hadsereg teljesen elfoglalta az Odesszától keletre, a Fekete-tenger partján fekvő Herszon várost, bár ezt ukrán részről kétségbe vonták. Zelenszkij hivatala csütörtök hajnalban azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy a harcok még mindig folynak a városért, de részleteket nem ismertetett a hivatal. Ihor Kolihajev polgármester viszont elárulta, hogy az orosz katonák már a belvárosban vannak, és megszállták a városházát. Ő arra kérte az oroszokat, hogy civilekre ne lőjenek, és hagyják nekik összegyűjteni a halottakat. Ukrán fegyveresek nincsenek a városban – állította.
Herszon stratégiai jelentőségű város a Dnyeper-partján, annak tengeri torkolata közelében.
Az északkelet-ukrajnai Harkiv bombázásában életét vesztette kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik helyi alkalmazottja, Marina Fenina, miközben bevásárolt a családja számára – közölte szerdán este a szervezet.
Fenina az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelőcsoportjának tagja volt.
A csoport tagjai az ukrán fegyveres erők és a kelet-ukrajnai, oroszbarát szakadárok közötti tűzszünet betartását ellenőrizték az elmúlt években. Az EBESZ múlt csütörtökön, az orosz támadás megindulása miatt úgy határozott, hogy ideiglenesen felfüggeszti misszióját, és elviszi az országból a csoport külföldi tagjait.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.