Katonai tiszteletadással fogadta Donald Trump amerikai elnök és felesége a Fehér Háznál III. Károly brit uralkodót és feleségét kedden. A királyi párt szállító konvoj megérkezését követően az elnök és az uralkodó katonai szemlét tartott az amerikai hadsereg felsorakozott tagjai előtt.
III. Károly és Kamilla királyné hétfőn érkezett négynapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba, részben az ország függetlenségének 250. évfordulója alkalmából.
Az elnöki pár és a királyi házaspár hétfőn magánprogram keretében már találkozott a Fehér Házban. A hivatalos fogadást követően Donald Trump és III. Károly kétoldalú megbeszélést is folytat, majd a brit uralkodó a Kongresszus két házának együttes ülésén szólal fel.
Donald Trump köszöntőjében hangsúlyozta:
miközben az Egyesült Államok a brit koronától való elszakadásának 250. évfordulóját ünnepli, nem felejti, hogy a mai amerikaiak ősei a brit szigetekről érkeztek, és magukkal hozták az angolszász örökséget. Rámutatott, hogy a két nemzet azonos gyökerekkel, azonos nyelvvel és értékrenddel rendelkezik, egykor egymással szemben harcoló katonái ma már bajtársként állnak egymás oldalán.
"A háború sebei begyógyultak, és a legbecsesebb barátsággá váltak" - fogalmazott az amerikai elnök, felidézve, hogy édesanyja Skóciában született, és egész életében tisztelője volt a brit királyságnak.
Az elnöki pár és a királyi házaspár hétfőn magánprogram keretében már találkozott a Fehér Házban.
A hivatalos fogadást követően Donald Trump és III. Károly kétoldalú megbeszélést is folytat, majd a brit uralkodó a Kongresszus két házának együttes ülésén is felszólal, így első brit királyként lép az amerikai törvényhozás elé. Az amerikai elnök este hivatalos állami vacsorát ad brit vendégének tiszteletére.
Brit uralkodó II. Erzsébet személyében utoljára 2007-ben járt hivatalos látogatáson Washingtonban, és legutóbb 1991-ben tartott beszédet a Kongresszusban, ugyancsak a királynő.
Amerikai elemzők értékelése szerint a királyi látogatás segíthet a két ország közötti gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok erősítésében. Az amerikai-brit kétoldalú kereskedelem eléri az évi 430 milliárd dollárt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.