Zelenszkij: Velünk biztosan erősebb lesz az Európai Unió

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Parlament ülésén mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az Európai Unió határozottan erősebb lesz Ukrajnával.

Hirdetés

Az EP üléséhez Zelenszkij online csatlakozott, amit az ukrán tv-csatornák is közvetítettek - írja az Unian.net hírportál.

"Nagyon motivált népünk van, nagyon. Harcolunk a jogainkért, a szabadságért, az életért. És most a túlélésért harcolunk. És ez a fő motivációnk" - mondta.

Kifejtette, hogy azért is küzdünk, hogy egyenrangú tagjai legyünk Európának.

Zelenszkij úgy gondolja, hogy ma mindannyian megmutatjuk, hogy azok vagyunk, akik vagyunk.

Szerinte, velünk az Európai Unió határozottan erősebb lesz.

"Önök nélkül Ukrajna magányos lesz. Bebizonyítottuk az erőnket, bebizonyítottuk, hogy mi minimum ugyanazok vagyunk, mint önök. Bizonyítsák be, hogy velünk együtt vannak, bizonyítsák be, hogy nem engednek el minket. Bizonyítsátok be, hogy valóban európaiak vagytok. És akkor az élet legyőzi a halált, a fény pedig a sötétséget" – mondta Zelenszkij.

Beszédét a találkozó résztvevői heves tapssal fogadták.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.