Ismét megkezdődtek a Kárpátalja szerte megvalósuló magyar és ukrán mint idegen nyelv tanfolyamok

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a 2002/2003 tanévtől kezdődően minden évben meghirdeti nyelvtanfolyamait – angol, német, francia, ukrán, magyar – alap, közép és haladó szinten. A tanfolyamokon több ezer nyelvtanuló vesz részt, akiknek többsége a magyar és ukrán mint idegen nyelvet választja az utóbbi években.

A tanulni vágyók igényeit kielégítve, a II. RFKMF 2016 márciusától a magyar és ukrán nyelvtanulás lehetőségét Kárpátalja számos településére kiterjesztette. A most megvalósuló, 8. alkalommal meghirdetett magyar nyelvtanfolyamra 2021. december 9. – 2022. január 16. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 2164 fő élt a lehetőséggel. Közülük 914 gyermek, 1250 felnőtt, 1298  kezdő, 866 haladó szinten vesz részt az oktatásban. A legfiatalabb jelentkező 5, a legidősebb 79 éves. 46 településen, 75 tanárral 154 csoportban kezdődtek meg a foglalkozások, a járványügyi szabályokat betartva.

A Kárpátalja szerte megvalósuló, negyedik alkalommal meghirdetett ukrán mint idegen nyelv tanfolyamra szintén 2021. december 9. – 2022. január 16. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 791 fő élt a lehetőséggel, közülük 628 gyermek, 163 felnőtt. A legfiatalabb 7, a legidősebb 62 éves. A beiratkozottak közül 616 fő kezdő, 175 fő haladó szinten vesz részt az oktatásban 28 településen, 43 oktatóval, 61 csoportban.

2022. január 29-én összesen a magyar és ukrán nyelvtanfolyamon 2 955 fő kezdte meg a nyelvtanulást, 215 csoportban, 67 településen (ebből 7 településen mindkét nyelvet tanulni fogják), 111 oktatóval, csoportonként 200 órában. A tanulási lehetőség Kárpátalja minden településére kiterjed, ahol erre igény van.  A nyelvelsajátításban bárki részt vehet korhatár, foglalkozás, szakképzettségre való tekintet nélkül. A foglalkozások hétközben és hétvégén is zajlanának, heti 4–6 órában. A tanfolyam tananyagában jelentős szerepet kap a kommunikáció, a beszédértés, a szövegértés és a szövegalkotás. A tananyag a tanulók életkori sajátosságaihoz igazodva kerül feldolgozásra. Minden sikeresen elvégzett tanfolyam után a főiskola által kiadott kétnyelvű (ukrán-magyar) tanúsítványt kapnak a hallgatók.

A magas számú érdeklődés bizonyítja, hogy a nyelvtanfolyamok hasznosak és sikeresek.

A tanfolyamok a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosság, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulnak meg.

Váradi Natália,
a II. RFKMF Felnőttképzési Központ vezetője, szakmai programfelelős

Ismét megkezdődtek a Kárpátalja szerte megvalósuló magyar és ukrán mint idegen nyelv tanfolyamok
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.