Ez a déli, melegebb éghajlatról származó apró kis rovar már egy jó ideje megkeseríti a fóliás zöldségtermesztéssel foglakozó gazdák életét. Egyes években a felszaporodásuk szinte katasztrofális méretet is ölthet. Így van ez az idei évben is, amikor már nem csak a fóliasátrakban szaporodott fel ez a kártevő, hanem komoly gondot okoz például a szabadföldi paradicsomállományban is. A rovarok által ürített mézharmattól ragacsossá válik a levél és a termés. Ezen a mézharmat rétegen rendszerint megtelepszik a fekete korompenész is. A termés csak nehézkes tisztítás után lesz fogyasztható, piacképes. Érdemes tehát részletesen is foglalkoznunk ezzel a kis kártevővel.
Mit érdemes tudni róla?
Az imágók (lepkék) 1,5 mm hosszúak, színük lisztesen fehér. Innen kapta a találó nevét is. Egy-egy nőstény több száz tojást rak a levelek fonák oldalára. Ezek a hosszúkás tojások aprók, nehezen észlelhetőek, s rövid nyélen keresztül rögzülnek a levéllemezhez. Egy év alatt akár 10-12 nemzedékük is kifejlődhet, ami megmagyarázza a már szinte hihetetlen mértékű felszaporodásukat a szezon végére. Előfordul, hogy az utolsó szedések idején porvédő állarccal kell védekezni, hogy az ember ne lélegezze be őket.
Azonban, bármilyen meglepő, a néha szinte felhőt alkotó lepkesereg a teljes populációnak csak egy nagyon kis hányada, alig 2-5%-a. A nagyobb részét, mintegy 95-98 %-át (!) az állománynak a leveleken lévő, áttetsző lárvák alkotják, valamint a még nagyobb számban lévő tojások. Tehát, amikor a gazda felfigyelt a kis lepkék jelenlétére, már el is késett a védekezéssel.
Hogyan védekezzünk?
Az internetes csevegő oldalakon (ahol a gazdák és a szakemberek megosztják egymással a problémáikat és tapasztalataikat) örökzöld téma a liszteskék elleni védekezés. Ha egy gazda ajánl valamilyen „tuti” módszert a védekezésre, biztosan válaszol rá legalább 2-3 gazda, akik cáfolják annak sikerességét, mivel náluk nem működött. A szakirodalom is nagyon óvatosan fogalmaz ebben a kérdésben. Sehol sem írnak a kártevő kiirtásáról az állományból, csupán a felszaporodásuk mértékének kordában tartásához adnak tanácsot.
De vegyük sorba, hogy mit is tehetünk a liszteskék ellen.
– Az előző, letermett állomány felszámolásakor feltétlenül végezzük el a fóliasátor légtérkezelését. Magyarországon a formalin 4%-os oldatát használják. Ennek kipermetezése után a fóliasátrat 5-6 napra be kell zárni. Nálunk erre a célra kénpor elégetését szokták használni és javasolni, 1kg/100 m2 dózisban.
– A fóliasátor két végére, pontosabban a szellőztetők közelébe helyezzünk ki sárga színű ragacsos papírlapokat. Ezeket ma már szinte valamennyi gazdaboltban beszerezhetjük. A kintről berepülő molytetvek nagy részét befoghatjuk ily módon, miközben a rendszeres ellenőrzésével tudni fogjuk, hogy mikor jelentek meg az első egyedek, s kell megkezdeni ellenük a védekezést.
– A vegyszeres védekezéskor igyekezzünk olyan permetszereket választani, amelyek nemcsak a repülő kis lepkéket ölik, hanem a populáció túlnyomó részét kitevő lárvákat is. Elvileg lárvaölő hatása is van a Lannate 20L és Sanmite 20WP-nek, s kifejezetten lárvaölő hatást ígérnek a nálunk is beszerezhető Applaud 25WP, valamint Admira és Nomolt rovarölő szereknél. (Sajnos a fenti vegyszerek egy része kivonás alá került, beszerzésük egyre nehezebb. Érdemes a hatóanyaguk alapján rákeresni ezen szerek „utángyártott” másolataikra.)
– Több gazda a Chess25WP használatára esküszik, amely nem közvetlenül mérgez, hanem hatására csak „elfelejtenek” táplálkozni a lárvák, s így éhen halnak.
– A gombaölő szerek kiválasztásakor részesítsük előnyben a mankoceb tartalmú szereket, ugyanis ennek molytetű gyérítő mellékhatása is van.
– A permetezéseket nagyon nagy lémennyiséggel kell elvégezni, 4-5 naponta megismételve 5-6 héten át, amíg az utolsó tojás is ki nem kel, s el nem pusztul a belőle kikelő lárva. S eközben gondolnunk kellene a szer-rotációra, valamint az élelmezési várakozási idők betartására is. Lássuk be, mindezt összehangolni és betartani szinte lehetetlen feladat.
– Ezért is terjedt el a világ fejlettebb részén az üvegházi molytetvek ellen a biológia védekezés. Erre a célra az Encarsia liszteske-fürkészdarazsak, valamint a Macrolophus ragadozó poloskák betelepítését használják. Azonban a biológiai növényvédelemre való átállás teljes szemléletváltást, elméleti ismereteket és megfelelő termesztési színvonalat követel meg a termelőtől.
Gál István,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.