„Hát nem tudod-é, és nem hallottad-é, hogy örökké való Isten az Úr, Aki teremté a föld határait? Nem fárad és nem lankad el, végére mehetetlen bölcsessége. Erőt ád a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” (Ézs 40, 28–29)
Baleset az utcán... Elgázolt fiú, vérben fekszik, mindenki elsiet mellette, elvérzik, magára hagyva... Meghal.
Meg lehetett volna menteni! Sietős, fontos dolga volt mindenkinek, nem volt szánalom senkiben! Az emberek csak magukkal vannak elfoglalva! Belefáradtak az életbe, közönyössé váltak. Nincs szánalom, együttérzés a szívekben. Túl sokat hallottak Istenről, nem kérnek belőle. „Hinném, ha Ő kirendelné, nekem adná a lottófőnyereményt.”
Nincs csend, ellazulás, béke. Fut, rohan mindenki. Csak az önerejében bízik a rohanó ember. „Nekem kell megteremteni!”
Keserűvé váltak az emberek. Belső elégedettlenség, görcs kínozza. Gőg. „Amit én nem tudok megoldani, azt még Isten sem, és más sem tudja megoldani!” Anyagi gondok, házasság, gyermek, betegségek, öregség. Legyőz a nyomorúság, tönkremegy az élet, de akkor sem kell az Isten!
Tántorgó nemzedék vagyunk! Nem hiszünk Istenben, keserű szívvel, reménytelenül, dühöngve vonszoljuk magunkat, tántorgunk! A XXI. század embere materialista, csak a kézzelfoghatóban hisz.
Minden ember epekedik, hogy szeressék! De a szerető Isten nem kell! Pedig Isten szemmel tartja az életedet! Követ téged!
Nincs bizalom, nincs hit, és kihalt a remény, pedig a szerető Isten segíteni akar, azért követ, keres és szólongat. Kínálja szeretetét, segítségét, de nem kell! Mi csak lefelé nézünk, csak a port, a szennyet látjuk, süllyedünk a reménytelenség mocsarába. Szennyessé lettünk, utáljuk magunkat is, az életet is, de nem tudunk kilábalni a sárból.
Isten ismer, jól tudja, hogy fáradt, tántorgó ember vagy. Nem ostoroz, nem fenyeget, nem ver, nem büntet. Nem! Magához hív, csalogat és kérlel. Fel akar emelni, meg akar tisztítani, erőt akar adni fáradt lelkedbe, testedbe. Miért felejtjük el, amit ígért, hogy még a halál völgyében is velünk van?! Ott jár veled, fogja a kezed, nem hagy magadra.
Egy 23 éves fiatalember leukémiával küzd, szenved. A kórházi ágyon tölti napjait, s a látogatóknak ezt mondja: „Soha nem voltam ilyen szabad, ilyen közel Istenhez, mint itt, ezen a kórházi ágyon. Soha nem volt ilyen boldog a szívem, mint most… Beteggé kell lenni, hogy megismerjem Isten szeretetét, közelségét? Miért nem értettem, ismertem Őt hamarabb? Milyen szép és boldog lett volna az életem eltelt 23 éve!”
Miért félsz Istennel találkozni? Miért félsz Istentől? Vagy nem is félsz, csak haragszol rá? Ha nem hiszel Benne, miért haragszol rá? Mi tart vissza, hogy elfogadd a feléd kínált szeretetét? Gőgös, büszke vagy?
Isten emelni akar téged! Szárnyakat akar adni, hogy szárnyalj magasba. Rendezni akarja megromlott életedet. Ha engeded, hogy Ő rendezze, mássá lesz minden.
Isten csak egy lottó főnyereménytől lenne tekintély előtted? Szomorú dolog a tiltakozásod, de Isten nem vág nyakon. Ő türelmesen vár rád, mert szeret!
Uram, kérlek, emelj fel, közel magadhoz, hogy megértsem hívó hangodat. Rejts el szárnyaid alá! Adj védelmet a kísértéseim idején! Hinni taníts, kérlek! Segíts, hogy egészen átadjam életemet Néked! Szolgálni, imádni, magasztalni vágyom szent neved. Mert méltó vagy, Istenem a dicsőítésre. Te vagy a legfőbb jó és a legnagyobb érték, Uram. Ámen.
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
