Egy ókori argentin temetkezési helyen talált rókacsontok vizsgálata alapján a tudósok azt a következtetést vonták le, hogy az akkori emberek háziállatként tarthatták a rőt ragadozókat - jelentette a The Guardian című brit lap.
Az 1500 éves temetkezési helyről kiásott rókamaradványokat az emberek csontjai mellett találták. A szakértők szerint az állatokat gazdáik mellé temették, bár nem lehet pontosan megállapítani, hogy az emberi és állati testeket egy időben temették-e el. A szénizotópos kormeghatározás ugyanakkor azt mutatja, hogy a róka- és embercsontok is 1500 évesek - írja az MTI.
A vizsgálatok szerint a maradványok alapján a rókatartás megelőzhette a kutyatartás elterjedését Patagóniában, ami nagyjából 700-900 évvel ezelőtt történt.
A nyomok arra utalnak, hogy a rókákat nagy becsben tartották, és nagy a valószínűsége, hogy az állatok a vadászokat és gyűjtögetőket társként kísérték.
A mai nevén Canada Seca településnél található, a spanyol gyarmatosítás idejét megelőzően az őslakosok által kialakított temetkezési helynél még 1991-ben végeztek ásatásokat. A tudósok most az akkor előkerült emberi- és rókacsontokat vizsgálták.
Az állatokat a Lycalopex nemzetség, vagyis a mai pamparóka egyik ősének hitték, ám kiderült, hogy a megtalált csontok a Dusicyon nemzetség egyik kihalt fajtájának, a Dusicyon avus maradványai. Ez a fajta németjuhász kutya nagyságú volt, és nagyjából 500 évvel ezelőtt halt ki. Ugyan Dél-Amerikában őshonos, de ezidáig nem volt információ arról, hogy példányai Patagónia északi területein is éltek volna.
Lebrasseur szerint nincs semmi jele annak, hogy a rókákat megették volna, a csontok elhelyezkedéséből és állapotából sokkal inkább arra lehet következtetni, hogy az állatok testét szándékosan temették el.
Az állatok táplálkozási szokásainak megállapításakor kiderült, hogy jóllehet ragadozókról van szó, mégis inkább az emberi étrendet követték; növényeket, kukoricát is fogyasztottak.
Vagy az emberek etették őket, vagy a maradékokat fogyasztották el"
- mondta Lebrasseur, hozzátéve, hogy az biztos, hogy táplálékukat a feltárt hely közelében kellett megszerezniük.
Korábban Buenos Airesben található temetkezési helyen fedeztek föl hasonló fajtájú rókacsontokat, amelyek az időszámításunk előtti második évezredből származnak.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.