Furcsa eljárással tartósított múmiát fedeztek fel a régészek
Furcsa eljárással tartósított múmiát fedeztek fel a régészek
 / Mozaik

A jó állapotban fennmaradt múmiát levegőn szárítottak úgy, hogy a végbelét faforgáccsal, gallyakkal, szövettel és cink-kloriddal tömték ki. A 280 éves test egy osztrák paphoz tartozott és ez az első eset, hogy a régészek ezzel furcsa – és nyilvánvalóan sikeres – mumifikáló módszerrel találkoztak.

Hirdetés

Andreas Nerlich professzor a németországi Ludwig Maximilians Egyetem patológusa, a Frontiers in Medicine magazinban megjelent tanulmány első szerzője azt nyilatkozta, hogy a Sankt Thomas am Blasensteim település templomi kriptájában szokatlanul jó állapotban fennmaradt múmia az 1746-ban elhunyt Franz Xaver Sidler von Rosenegg, egy helyi plébánia plébánosának teste volt - írja az origo.hu.

A vizsgálat kimutatta, hogy azért maradt fenn ilyen kitűnő állapotban a múmia, mert szokatlan eljárással balzsamozták: a belső szárításhoz a végbélcsatornán keresztül faforgáccsal, gallyakkal és szövettel tömték meg a hasat, és cink-kloridot adtak hozzá. A múmia felső teste majdnem teljesen ép maradt, míg a feje és az alsó teste jelentősen pusztult.

Nerlich és egy nemzetközi kutatócsapat alaposan megvizsgálták a múmiát; végeztek komputertomográfia vizsgálatot (ahol a röntgensugarak és egy számítógép részletes képet alkot a testről), szénizotópos kormeghatározást és kémiai elemzést. A vizsgálatok megerősítették Sidler régóta híresztelt személyazonosságát, kimutatták, hogy 35-45 éves korában, 1734 és 1780 közt halt meg, valamint étrendjéről életstílusáról és egészségi állapotáról is tettek megállapításokat. Mindezek megegyeznek a feljegyzésekkel, vagy extra információt nyújtanak a plébános életéről.

Hirdetés

A tudósok kivették Sidler testéből a balzsamozó anyagokat. Kiderült, hogy a hasüreget és a medenceüreget erdei fenyő és lucfenyő forgáccsal, gallyakkal, és lenből és kenderből készült szövetdarabokkal töltötték meg a végbélen keresztül. Ezek az anyagok könnyen hozzáférhetőek voltak a kis osztrák faluban, ahol Sidler élt.

A tudósok találtak selymet és hímzett lenvászont is Sidler belsejében. Ezek a töltelékek a hasi folyadék nagy részét elnyelték.

A toxikológiai vizsgálat az mutatta ki, hogy cink-kloridot (erős szárító hatású vegyszer) alkalmaztak a test belsejében, elősegítendő a tartósítást. Ezen kívül a tudósok találtak egy kis üveggyöngyöt is, amiről úgy vélik, hogy a balzsamozás során veszhetett el Sidlerben.

A régészek nem tudják, hogy a rektális balzsamozás mennyire volt széles körű. Lehetséges, hogy más rektálisan mumifikált testeket korábban nem mutatott ki a radar, mert azok kevésbé jó állapotban maradtak fenn.

Azt sem tudni, hogy Sidlert, hogy miért ily módon balzsamozták be. Nerlich azt nyilatkozta, hogy vannak írásos bizonyítékok arról, hogy holttesteket szállításra, vagy hosszabb felravatalozásra előkészítették, bár pontos leírást egyik feljegyzés sem nyújt. Lehetséges, hogy azt tervezték, hogy a plébánost otthoni apátságába szállítják, ami ismeretlen okok miatt nem történt meg.


 


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.