Nem a beltenyészet miatt halt ki a gyapjas mamut

A távoli Wrangel-szigeten, Szibéria északkeleti partjainál pusztult el az utolsó ilyen hatalmas állat, mintegy négyezer évvel ezelőtt. A gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) már több generáció óta hanyatlást mutatott, amely hatezer éve élt elszigetelve a szigeten. A csökkenő populációk beltenyészethez és a genetikai sokféleség hiányához vezettek, ám az új kutatások szerint nem ez a genetikai szűk keresztmetszet lehetett az oka annak, hogy az utolsó állatok is elpusztultak.

Egyre több a kérdés a gyapjas mamut kihalásával kapcsolatban

A gyapjas mamut egy mára kihalt mamutfaj, amely a pleisztocénben, mintegy négyszázezer évvel ezelőtt jelent meg és négyezer évvel ezelőtt pusztult ki. Legközelebbi ma élő rokona az ázsiai elefánt. A Cell tudományos szaklapban publikált, új kutatás szerint azonban mégsem a beltenyészet miatt tűnhetett el végleg a Föld színéről.

Most már magabiztosan elvethetjük azt az elképzelést, hogy a populáció egyszerűen túl kicsi volt, és hogy a genetikai okok ítélték kihalásra. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg csak valamilyen véletlen esemény pusztította ki őket, és ha ez nem következett volna be, akkor ma is lennének mamutjaink

– mondta Love Dalén evolúciós genetikus, a Svéd Természettudományi Múzeum és a Stockholmi Egyetem együttműködésében működő Paleogenetikai Központ munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A Wrangel-sziget lett a gyapjas mamut úgymond „utolsó bástyája”, mivel az utolsó jégkorszak végét követő globális hőmérséklet-emelkedés megemelte a tengerszintet, ezzel pedig elvágta a területet a szárazföldi populációtól. Ahogy a hideghez alkalmazkodott állatok számára egyre kevesebb élőhely állt rendelkezésre, úgy csökkent a számuk is.

A két populáció egy ideig külön, de párhuzamosan élt. A szakemberek feltételezései szerint a szárazföldi populáció halt ki először, de a mamutok még egy kicsit tovább éltek a Wrangel-szigeten, ahol a körülmények továbbra is megfelelőek maradtak.

Ez az utolsó populáció nagyon kicsi lehetett, legfeljebb 200-300 egyedet számlált. Genetikai elemzések azonban kimutatták, hogy a Wrangel-szigeten élő mamutok komoly beltenyészetet mutattak, alacsony genetikai változatossággal – ennek következtében valószínűleg számos egészségügyi problémával küzdöttek.

Eltűntek a káros mutációk

Marianne Dehasque genetikus, a Paleogenetikai Központ munkatársa vezetésével egy új kutatócsoport most meg akarta vizsgálni ezt a genetikai degradációt, hogy részletesebben megértse annak hatásait.

A mamutok kiváló rendszert jelentenek a biológiai sokféleség jelenlegi válsága, valamint annak a megértéséhez, hogy genetikai szempontból mi történik, amikor egy faj „populációs szűkületen” megy keresztül, mivel sok mai populáció sorsát tükrözheti

– magyarázta Dehasque, hozzátéve, hogy kutatásuk középpontjában 21 gyapjas mamut genomjának elemzése állt, amelyek közül tizennégy a Wrangel-szigeti populációból származott (a hat évezredes elszigeteltségből), és további hét az ezt megelőző szárazföldi populációból.

A minták együttesen 50 ezer évnyi időszakot öleltek fel és az eredmények valóban lenyűgözők. Bár a Wrangel-szigeti genomok a beltenyésztés jeleit mutatták, de a helyreállás jelei is megmutatkoztak. 

Az eredmények szerint a populáció szűk keresztmetszete a legszűkebb ponton is elég kicsinek számított, maximum nyolc egyedet számlált.

A következő generációk során a populáció növekedett, miközben a genetikai sokféleség tovább csökkent és a populáció káros mutációkat halmozott fel. Érdekes módon a genetikai sokféleség csökkenése elég lassúnak bizonyult ahhoz, hogy amikor a populáció négyezer évvel ezelőtt kipusztult, még mindig – meglepő módon – képes lett volna a túlélésre. Mi több, a felhalmozódott mutációk csak enyhén vagy közepesen mutattak károsodást.

Ha egy egyednek rendkívül káros mutációja van, az alapvetően nem életképes, így ezek a mutációk idővel fokozatosan eltűntek a populációból. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a mamutoknál szinte egészen a kihalásukig halmoztak fel enyhén káros mutációkat

– emelte ki Dehasque. 

A tudósok tisztában vannak azzal, hogy a fajok képesek regenerálódni a populációs szűkületből, ha elég idő áll rendelkezésükre. A gepárdokról például úgy tartják, hogy két „szűk keresztmetszetet” is túléltek már, de az óriáspanda genomja is arra utal, hogy ez az állat szintén átesett egy elég súlyos perióduson, mintegy 43 ezer évvel ezelőtt. A szakemberek szerint ezért elképzelhető, hogy a gyapjas mamut – ha elég idő állt volna rendelkezésére – korrigált volna és tovább élt volna a populációja a Wrangel-szigeten. Így az, ami a végül történt és a faj kihalásához vezetett, még mindig rejtély.

---

---

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek

---