A Kentucky Derby az amerikai lóversenyzés legendás eseménye, amelyet 1875 óta minden évben megrendeznek Louisville-ben, a Churchill Downs versenypályán. Ez a futam azonban jóval több, mint egyszerű sportesemény: egy valódi kulturális fesztivál, ahol a hagyomány és a történelem összefonódik. Nem véletlen, hogy világszerte ismertté vált a Kentucky Derby ikonikus elnevezése, a „Run for the Roses” (magyarul Rózsák futama).
A Kentucky Derby ötlete Meriwether Lewis Clark Jr.-nak köszönhető, aki 1872-ben Európába utazva ismerkedett meg az angol Epsom Derbyvel és a francia Grand Prix de Parissal. Amerikába visszatérve megalapította a Louisville Jockey Clubot, majd John és Henry Churchill által felajánlott területen megépítette a Churchill Downs versenypályát - írja az origo.hu.
Az első Derbyt 1875. május 17-én tartották, a győztes pedig egy Aristides nevű ló lett Oliver Lewis zsokéval.
Lóversenyhez nem sokat konyító katonatiszt menti meg a Kentucky Derbyt
A verseny a kezdeti időkben komoly anyagi gondokkal küzdött, és az 1900-as évek elején szinte a megszűnés fenyegette. A megoldást végül egy katonatiszt, Matt Winn ezredes jelentette, aki ugyan a lóversenyhez kezdetben alig értett, mégis sikeresen új életet lehelt a Derbybe. Winn vezetésével a verseny gyorsan az Egyesült Államok egyik legnagyobb lóverseny-eseményévé nőtte ki magát. 1919-ben Sir Barton lett az első ló, amely a Derby mellett a Preakness Stakes és a Belmont Stakes futamokat is megnyerte, ezzel megszerezve a Triple Crownt. Ez a kifejezés azonban csak 1930-ban, Gallant Fox hasonló sikere után vált általánossá.
A Triple Crown (magyarul Hármas Korona) az amerikai lóversenyzés egyik legnagyobb presztízsű címe. Azt a hároméves telivér lovat illeti meg, amely ugyanabban az évben megnyeri mindhárom nagy amerikai klasszikus versenyt: a Kentucky Derbyt, a Preakness Stakest és a Belmont Stakest.
Máig megdöntetlen az egyik legeredményesebb ló rekordja
Az évek során a Kentucky Derby folyamatosan modernizálódott, több mérföldkő is bekerült a történelemkönyvekbe. 1973-ban Secretariat máig megdöntetlen, 1:59,4 perces rekordidővel ért célba. 2005-ben már nem csak a győztes, hanem az első öt helyezett is jelentős díjazásban részesült, a teljes nyereményalap 2019-ben elérte a 3 millió dollárt, 2024-ben pedig 5 millió dollárra nőtt. A torlódások elkerülése érdekében 2020-ban vezették be először a 20 ló befogadására alkalmas rajtgépet.
A Derby kulturális hatása is jelentős.
A popkultúrában is megjelenő „Run for the Roses” kifejezés eredete, hogy a győztes ló minden évben egy 554 vörös rózsából álló látványos koszorút kap – ez a hagyomány 1896 óta tart.
Egyszerre sportesemény és kulturális fesztivál
Maga a verseny is ünnepi hangulatban zajlik: a kéthetes Kentucky Derby Festival tűzijátékokkal, légibemutatókkal színesíti a programot. A nézők elegánsan, gyakran különleges, extravagáns kalapokkal érkeznek, miközben hagyományos italokat, például Mint Julepet fogyasztanak. A verseny kezdete előtt az 1921 óta szokásos „My Old Kentucky Home” című dal hangzik el.
- A Derby történetének kiemelkedő eseményei között található Donerail 1913-as győzelme, amely a verseny történetének legnagyobb meglepetését jelentette 91:1-es oddsszal.
- 1970-ben Diane Crump lett az első női zsoké, aki a Derby mezőnyében indulhatott.
- 2022-ben Rich Strike győzelme is emlékezetes maradt, 80:1-es oddsszal második legnagyobb meglepetésként került be a történelembe.
- 2020-ban pedig a COVID-19 világjárvány miatt először rendeztek Derbyt nézők nélkül, ráadásul az eseményt szeptemberre halasztották.
A Kentucky Derby napjainkban is az Egyesült Államok egyik legnézettebb sporteseménye, amelyre évente több mint 150 ezer néző látogat el. Az eseményt világszerte milliók követik figyelemmel.
A 2025-ös Derbyt május 3-án tartják, ez lesz a verseny történetének 151. futama.
A legendás amerikai versenyló kihagyta a derbit
A 20. század első felének talán leghíresebb versenylova Seabiscuit volt. Pályafutása igazi különlegesség: kis termete és különc természete miatt sokáig esélytelennek tartották, ám idővel a lóversenyzés egyik legendájává vált.
Legnagyobb győzelmét 1938-ban aratta, amikor egy emlékezetes párviadalban legyőzte a korábban verhetetlennek tartott War Admiral nevű versenylovat.
Hírneve ellenére Seabiscuit soha nem indult a Kentucky Derbyn. Ennek oka, hogy karrierje elején nem tartották elég ígéretesnek, később pedig, mire kiteljesedett, már túl idős volt ahhoz, hogy a háromévesek számára fenntartott versenyben rajthoz állhasson.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke