Ez az étrend az Alzheimer-kór kockázati tényezője
Ez az étrend az Alzheimer-kór kockázati tényezője
 / Mozaik

A kutatók még nem tudják, hogyan gyógyítsák az Alzheimer- kórt, ám egyre többet tanulnak meg arról, hogy mi növelheti vagy csökkentheti a kialakulásának kockázatát. Most úgy tűnik, hogy az egyik kockázati tényezőt maga a nyugati világban megszokott étrend jelenti.

Hirdetés

Az elmúlt öt év 38 korábbi tanulmányának új áttekintése szerint a nyugati típusú táplálkozás az Alzheimer-kór kialakulásának kockázati tényezője lehet a betegség enyhe vagy közepesen súlyos eseteiben. A Frontiers in Neuroscience című folyóiratban publikált tanulmány szerint 

a mediterrán diéta, a ketogén diéta, valamint az omega-3 zsírsavakkal és probiotikumokkal történő étrend-kiegészítés védhet a betegség ellen, de csak az enyhe-közepes esetekben.

A kutatók már régóta hangoztatják, hogy az étrend megváltoztatása lehet az Alzheimer-kór és más típusú demencia kialakulásának kockázata csökkentésének, emelett a kognitív képességeinkben okozott károk korlátozásának egyik kitűnő módja - írja az origo.hu.

Bizonyos táplálkozási beavatkozások lassíthatják az Alzheimer-kór progresszióját, és javíthatják a kognitív funkciókat és az életminőséget

– írták a kutatók a tanulmányukban, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.

Az elemzett vizsgálatokban ezek a „táplálkozási beavatkozások" javították az enyhe-közepes fokú Alzheimer-kórban szenvedők kognitív funkcióit és életminőségét. Úgy tűnt, hogy a betegség előrehaladását is lassítják.

Bár azt a szakemberek még nem tudják pontosan, hogy mi okozza az Alzheimer-kórt, az viszont világos, hogy amiloid-béta (Aβ) peptidek és tau-fehérje-csomók felhalmozódását okozza az agyban, ami a gondolkodás és az emlékezés kulcsfontosságú neuronjainak lebomlásához vezet. 

A kutatások alapján tehát kulcsfontosságú lehet az a mód, ahogyan az étrendi választások befolyásolják a gyulladási faktort: 

a telített zsírokban, cukrokban és sóban gazdag nyugati étrend „extra stressznek" teheti ki szervezetünket, ami sebezhetőbbé tesz minket a demenciával szemben.

A fő mechanizmusok az oxidatív stressz és gyulladás csökkentésén, valamint az Aβ peptidek alacsonyabb felhalmozódásán alapulnak

– mutattak rá a kutatók. – A mediterrán diéta nagy mennyiségben tartalmaz teljes kiőrlésű gabonát, gyümölcsöt, zöldséget és tenger gyümölcseit, míg a ketogén diéta egy nagyon specifikus, magas zsírtartalmú és alacsony szénhidráttartalmú étkezési mód.

Ahogy a tudósok megjegyzik, az utóbbi nem veszélytelen az általános egészségi állapot szempontjából, ezért az orvossal konzultálva érdemes csak belekezdeni.

A szakemberek tovább folytatják a kutatómunkát annak megértése érdekében, hogy az étrend hogyan kapcsolódhat az Alzheimer-kórhoz, és milyen mechanizmusok játszanak ebben szerepet.

Az új tanulmány azonban segíthet abban, hogy pontosabb képet kapjanak arról, hogy amit eszünk, az hogyan hat az agyunkra .

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.