A lencsefogyasztásnak számos pozitív egészségi hatása lehet, a vércukorszint kiegyensúlyozásától kezdve a székrekedés enyhítésén át egészen a termékenység növeléséig.
Sok családban hagyomány, hogy újévkor lencsét fogyasztanak, a hiedelem szerint ugyanis ezzel biztosítani lehet a gazdagságot és a szerencsét az új esztendőben. Azt, hogy ennek mennyi valóságalapja van, nem tisztünk megítélni, egészségi szempontból viszont mindenképpen megéri lencsét szedni a tányérunkra – és nem csak az új év első napján - írja a Házipatika.com.
Mi van a lencsében?
A kalóriaguru.hu adatai szerint 100 grammnyi főtt lencse 116 kilokalóriányi energiát, 9 gramm fehérjét, 0,4 gramm zsírt, 12,2 gramm szénhidrátot – amelyből 1,8 gramm a cukor –, valamint 7,9 gramm rostot tartalmaz. Ez a mennyiség a napi ajánlott folsavbevitel 90 százalékát fedezi. Sok benne továbbá a foszfor, a kálium, a mangán, a réz és a vas is,
A lencsefogyasztás egészségi előnyei
A lencse több szempontból is nagyon jó hatással lehet a szervezet működésére. Bámulatos hatásai közül az alábbiakban 10-et ismertetünk.
- Segít a vérnyomás normalizálásában.
- Csökkenti a koleszterinszintet, ezzel együtt pedig a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázatát is mérsékli.
- Kiegyensúlyozza a vércukorszintet, megelőzi az értékek hirtelen ingadozását.
- Magas rosttartalma különösen jó az emésztésnek, segít a székrekedés enyhítésében.
- Fitoösztrogén-tartalma miatt képes mérsékelni a menopauzás tüneteket.
- Magas folsav- és vastartalma jól támogatja a magzatfejlődést, várandós nők számára tehát igazi szuperélelmiszer.
- Viszonylag magas cinktartalma a hajnövekedéshez és a sebgyógyuláshoz is hozzájárul.
- Fokozza a férfiak termékenységét.
- Rendszeres fogyasztása javítja a májfunkciókat.
- A szemnek is jót tesz.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.