Meglepően rövid a hosszabb élethez vezető út. Illusztráció. Fotó: Getty Images Hungary
Meglepően rövid a hosszabb élethez vezető út. Illusztráció. Fotó: Getty Images Hungary
 / Mozaik

Nem kell maratont futni vagy órákat az edzőteremben tölteni ahhoz, hogy évekkel meghosszabbítsuk az életünket. Egy friss, 135 ezer embert vizsgáló nemzetközi kutatás szerint napi öt perc séta és fél órával kevesebb ülés akár tíz százalékkal csökkentheti a korai elhalálozás kockázatát, ez az általános tanács pedig emberek millióit mentheti meg.

Hirdetés

Napi öt perccel több testmozgás és fél órával kevesebb ülés segíthet emberek millióinak abban, hogy tovább éljenek

− derül ki egy új kutatásból, amely arra világít rá, hogy még apró életmódbeli változtatások is óriási előnyökkel járhatnak a népesség egésze számára.

Egy 135 ezer brit, amerikai, norvég és svéd résztvevő bevonásával készült tanulmány szerint a mérsékelt intenzitású fizikai aktivitás, például a séta naponta öt perccel történő növelése mintegy tíz százalékkal csökkenti a korai elhalálozás esélyét. A norvég Sporttudományi Iskola által vezetett kutatók azt is megállapították, hogy ha naponta 30 perccel kevesebbet ülünk, az pedig hétszázalékos csökkenést eredményez. A legjobb eredményt akkor tapasztalták, ha a lakosság legkevésbé aktív 20 százaléka napi öt perccel többet mozgott.

Hirdetés

Nem mindenkinél használ egyformán

A szerzők hangsúlyozták, hogy bár az eredményeket nem szabad egyéni tanácsként alkalmazni, vagyis ez nem minősül konkrét ajánlásnak, de a populáció egészére nézve potenciálisan hatalmas előnyt mutat. Aiden Doherty, az Oxfordi Egyetem munkatársa óriási előrelépésnek nevezte a kutatást a korábbi eredményekhez képest. Megjegyezte, hogy a tanulmány szerzői fontos részletekkel gazdagították azokat a kutatásokat, amelyek a több fizikai aktivitás pozitív hatásait hangsúlyozták.

A Lancetben közzétett tanulmány azt jelzi, hogy az összes korai elhalálozás akár tíz százalékkal is megelőzhető lehet, ha mindenki napi öt perccel növelné a mérsékelt intenzitású fizikai aktivitását. Ugyan az ülés mennyiségének csökkentése kevésbé eredményes, de még így is több haláleset lenne elkerülhető általa.

Daniel Bailey, a londoni Brunel Egyetem kutatója úgy véli, ez egy igazán ígéretes felfedezés, amely akár életeket is menthet. Kiemelte, hogy az életmódváltás a legtöbb ember számára megvalósítható, még azoknak is, akik csak minimális testmozgást végeznek.

A mérsékelt fizikai aktivitás alatt a kutató azokra a tevékenységekre gondolt, amelyektől egy kicsit nehezebben veszünk levegőt, és kimelegszünk. Vagyis olyan egyszerű napi tevékenységek, mint a séta, a házimunka vagy a kertészkedés, már mérsékelt fizikai aktivitásnak számít.

Számít az alvásmennyiség és az étrend is

Egy másik tanulmány, amely az eClinicalMedicine folyóiratban jelent meg, azt közölte, hogy az alvás, a testmozgás és az étrend terén elért kisebb változtatás is hosszabb élettartamot eredményez. Például öt perccel több alvás, két perc intenzívebb fizikai aktivitás, mint egy nagyobb tempójú séta vagy lépcsőzés, illetve naponta fél adaggal több zöldség elfogyasztása egy évvel hosszabb életet hozhat.

A Sydney-i Egyetem által végzett kutatásban mintegy 60 ezer személy testmozgási, étkezési és alvási szokásairól gyűjtöttek információkat. Azoknál, akiknél ezek a mutatók a legrosszabbak voltak, a tanulmány szerint optimális esetben csaknem egy évtizeddel élhetnek tovább, ha naponta legalább 7-8 órát alszanak, és több mint 40 perc testmozgást végeznek, valamint egészséges étrendet követnek - közölte az index.hu.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.