A már lassan száz éve Szent-Györgyi Albert által felfedezett C-vitaminról tudjuk, hogy jó és a hasznos, ám az emberi szervezet sajnos képtelen az előállítására, ezért szükséges kívülről bevinnünk. Számtalan problémakörben segítséget nyújthat nekünk a csodás C-vitamin, most ezek közül kiválogattunk nektek néhányat.
Fontos tévhitek a C-vitaminnal kapcsolatban
Nem lesz vesekövem a C-vitamintól?
Nem! Ez csak egy városi legenda, melyet számtalan kutatás cáfolt már meg, mégis vannak, akik még mindig ezt szajkózzák. Nyugalom, nagyobb dózisban is szedheted a C-vitamint, hosszú távon is, nem tőle lesz veseköved.
Tuti tipp: Bioflavonoidokkal dúsított C-vitamint vásárolj, mert ezen vízoldékony növényi összetevők segítik a C-vitamin felszívódását, így megsokszorozzák a hatását is.
Minek szedjek sok C-vitamint, amikor úgyis kipisilem?
Pont azért kell többet szedni és akár több adagban bevenni, hogy a folyamatos C-vitamin ellátottságot biztosítsuk szervezetünk számára. A kipisilés miatt nem is lehet túladagolni a C-vitamint. Egyes felmérések szerint a bevitt C-vitamin mennyiség kb. 75%-a hasznosul, de ez erősen egyén vagyis immunrendszer függő. Amit viszont kipisilünk, az a járulékos veszteség, de hidd el, ez még mindig kisebb probléma, mint azon bajok, melyek a C-vitamin hiányából adódhatnak.
Tudtad? Csak két faj, az ember és a tengerimalac nem tudja előállítani belsőleg a C-vitamint.
Ennyi mindenre van jótékony hatással a C-vitamin
Vírusok, baktériumok ellen
A C-vitamin segíti az immunrendszerünk működését, fokozza az ellenálló-képességünket, ugyanis növeli a fehérvérsejtek számát, melyek szembeszállnak a testünket megtámadó kórokozókkal. Tehát a C-vitamin segíthet a vírusokkal, baktériumokkal és egyéb fertőzésekkel szembeni védekezésben, pl. a nátha vagy akár a súlyosabb influenza esetében is. Nagy dózisú C-vitaminnal kisebb az esélyünk, hogy efféle betegségeket elkapjunk, vagy hogyha meg is betegedtünk, akkor gyorsíthatja a nyavalya lefolyását és csökkentheti az esetleges szövődmények kialakulását is.
Az idegrendszerünk miatt
A C-vitamin szükséges az idegrendszer normál működéséhez is, hiszen stresszhelyzetben megnövekszik a C-vitamin felhasználása, ezért intenzív bevitelre van szüksége a stresszes szervezetnek.
A szív és keringési rendszerünk miatt
A C-vitamin elősegíti a szív és keringési rendszer egészséges működését: védi az artériákat, megakadályozza a vérlemezkék és a koleszterin felhalmozódását a vérünkben, így számottevően csökkentheti a szívinfarktus és a szívkoszorúér-betegségek kockázatát.
Antioxidáns hatása miatt
A C-vitamin egyben antioxidáns is, így képes csökkenteni az oxidatív stresszt, vagyis azt a károsodást, ami a szervezet sejtjeiben következik be a szabad gyökök hatására. Az oxidatív stressz többek között szerepet játszik az öregedésben is.
Kollagénképző hatása miatt
A C-vitamin a bőr kollagénjének képződéséhez nélkülözhetetlen anyag, így nagyban hozzájárulhat bőrünk, hajunk, körmeink egészségének megőrzéséhez is. Sőt, csontjaink, porcaink és ínyünk egészséges állapotának fenntartását is támogathatja, hiszen a C-vitamin szerepet játszik a kötőszövet megfelelő működésében, szerkezetének kialakításában.
Herpesz esetére
A C-vitamin herpesz esetén is bevethető: megelőzésként alkalmazva meggátolhatja a herpesz hólyagok kifejlődését, illetve már kialakult herpesz esetén gyorsíthatja a gyógyulást.
Allergiára
A C-vitamin allergia esetén is kifejtheti jótékony hatásait, ugyanis természetes antihisztaminként működve például csökkentheti az allergia okozta orrdugulást.
Nemzőképesség miatt
A C-vitamin nagy szerepet játszik a férfi és a női nemzőképesség minőségében, ugyanis jelenléte nélkülözhetetlen az ösztrogén, a progeszteron és a tesztoszteron hormon termelődéséhez is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.