Ekkor végezd a napi edzést, ha fontos a szíved egészsége – meglepő dolgokra jöttek rá a kutatók
Ekkor végezd a napi edzést, ha fontos a szíved egészsége – meglepő dolgokra jöttek rá a kutatók
 / Mozaik

Egy friss kutatás szerint, nemcsak az számít, hogy mennyit mozgunk, hanem az is, mikor csináljuk. Úgy találták, hogy az edzés időpontja hatással lehet a szív egészségére, sőt az anyagcsere működésére is.

Hirdetés

A rendszeres mozgás már önmagában is fél egészség, ám a kutatók szerint nemcsak az számít, mennyit izzadunk, hanem az is, mikor tesszük. Úgy tűnik, az edzés időpontja és a szívünk állapota között sokkal szorosabb a kapocs, mint azt eddig sejteni lehetett. Egy több mint 14 000 ember bevonásával készült vizsgálat ugyanis rámutatott: a korán kelők látványos előnyben vannak azokkal szemben, akik inkább délután vágnak bele a napi edzésbe - írja az origo.hu.

Ezért fontos az edzés időpontja - Mit talált pontosan a tanulmány? 

Az Amerikai Kardiológiai Főiskola tudományos ülésén bemutatott kutatás során egy éven keresztül követték nyomon a résztvevők adatait okoseszközök segítségével. A szakemberek azonban nem csupán azt nézték, ki mennyit mozog, hanem azt is, hogy mikor.

Az eredmények pedig magukért beszélnek. Azok, akik reggel – különösen a 7 és 8 óra közötti idősávban – sportoltak, lényegesen jobb egészségügyi mutatókat produkáltak. Ami még érdekesebb, hogy ez akkor is igaz volt, ha pontosan ugyanannyit mozogtak, mint a napközben vagy este edző társaik.

Hirdetés

Esetükben

  • 35 százalékkal kisebb volt az elhízás kockázata, 
  • 31 százalékkal kisebb a koszorúér-betegségé, 
  • 30 százalékkal kisebb a 2-es típusú cukorbetegségé, 
  • 21 százalékkal kisebb a magas koleszterinszinté, 
  • és 18 százalékkal kisebb a magas vérnyomásé.

Prem Patel, a vizsgálat vezető szerzője, massachusettsi orvostanhallgató az eredményeket úgy összegezte: bármilyen mozgás jobb a semminél, de ha reggel tudsz edzeni, az összefügg a szív- és anyagcsere-betegségek alacsonyabb arányával.

Miért jobb a kora reggeli edzés? Három okot is találtak rá

A tested reggel pörög a legjobban
Az elsőszámú titok a cirkadián ritmusban van, ez a test belső órája, ami szerint a szervezet működik. Reggel a szervezetünkben az inzulinérzékenység természetesen módon magasabb, a kortizolszint pedig csúcsra jár, hogy felkészítsen minket az aznapi aktivitásra. Ha ebben az idősávban edzünk, tulajdonképpen a biológiai ritmusunk hullámait lovagoljuk meg, ahelyett, hogy árral szemben, délután próbálnánk meg edzeni, mikor ez a természetes segítség már nincs meg. A szív egészsége szempontjából ez a különbség is kulcsfontosságú.

Az éhgyomorra végzett mozgás a zsírtartalékokat veszi célba
A zsírégetés szempontjából is kedvező a reggeli időpont, különösen, ha étkezés előtt sportolunk. Ilyenkor a szervezet glikogénraktárai alacsonyabbak, ezért hamarabb nyúl a zsírtartalékokhoz energiaforrásként. Több kutatás is megerősítette, hogy a reggeli, éhgyomorra végzett aerob edzés lényegesen több zsírt éget el, mint az ebéd utáni vagy esti edzés – természetesen akkor, ha a terhelés nem túl intenzív, és nem jár rosszulléttel.

Előnyös azoknak is, akik hajlamosak a halogatásra
A fentiek mellett ott van a pszichológiai faktor is. Aki reggel letudja a penzumot, azt már nem zökkenthetik ki a napközbeni váratlan események, a túlóra vagy egy fárasztó családi program, és nem talál okot arra, hogy „csak ezt az egy edzést” kihagyja. Sokan buknak el a céljaik felé vezető úton amiatt, hogy halogatják a sportot, vagy mindig találnak valami kifogást, amiért felmentik magukat alóla. Az egészség, a zsírégetés és az alakformálás kulcsa a rendszeresség, ebben pedig remek kapaszkodó, ha reggelre időzítjük a fizikai aktivitást.

Nincs szükség önmarcangolásra, ha nem megy reggel
A tanulmány szerzői és az egészségügyi szakértők egyaránt hangsúlyozzák: a legfontosabb a mozgás megléte, nem az időpontja. Ha valaki csak este tud edzeni, az is sokkal jobb, mint ha egy tál édességgel heverne a kanapén. A felnőttek számára az ajánlott minimum heti 150 perc mérsékelt intenzitású mozgás, lássuk be, ezt bármikor teljesíthető, a szív egészségére mindenképpen pozitív hatással lesz.

  • Az edzés időpontjának optimalizálása inkább arra való, hogy aki már elkötelezett a sport mellett, és szeretne még egy kicsit profibb lenni, az kihasználhassa a reggeli mozgás nyújtotta előnyöket – ám ez nem kényszer számukra sem.

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.