Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza-kormány javaslata szerint a vármegyék ismét megyék lennének, a főispánok helyett pedig újra a kormánymegbízott elnevezést használnák.
Olekszandr Jurcsenko szerint akár 50–60 ukrán parlamenti képviselő is lemondhat mandátumáról. A döntés mögött fáradtság és az alacsony fizetés állhat.
Kijev azzal, hogy támogatást nyújt Izraelnek, gyakorlatilag belekeveredett a konfliktusba.
Négyen meghaltak és 15-en megsebesültek a régió katonai közigazgatásának vezetőjének közlése szerint.
Oroszország éjjel több száz drónnal és rakétával támadta Ukrajnát. Az ukrán légvédelem 460 célpontot semmisített meg.
Végső búcsút vettek Munkácson a 26 évesen elesett katonától, Vaszil Ljahtól, aki 2026 februárjában harci feladat közben halt meg.
Az Európai Unió által Ukrajnának ígért 90 milliárd eurós támogatás folyósítása mellett állt ki a francia államfő.
Közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok önállóan is képes védekezni az iráni drónok ellen, ezért nincs szükség Ukrajna támogatására.
Mindaddig, amíg érdemi béketárgyalásokat nem kezd.
A NATO légvédelme a Földközi-tenger keleti részén lelőtt egy harmadik ballisztikus rakétát, amelyet Iránból indítottak Törökország felé.
A mozgalom 16 benzines áramfejlesztőt és 43 akkumulátoros invertert juttat el 59 nehéz helyzetben élő kárpátaljai családhoz.
A csaknem 43,7 milliárd euróra szóló SAFE-hitel összegével együtt 42,2 milliárd euró kamatot is vissza kellene fizetni.
Az Európai Parlament szerint Moszkva rendszerszintű emberkereskedelmet folytat, amikor hamis ígéretekkel csal külföldieket az ukrajnai háborúba.
A támadás célja "az iráni nukleáris program alapjainak tartós meggyengítése".
Jelenleg az ukrán fél válaszára várnak.
Amivel Teherán "elpusztítaná a Közel-Keletet és valójában a világot".
Ukrán külügyminiszter: "antarktiszi kutatóhatalomként" Ukrajna együttműködést kínál Latin-Amerikának
Az ukrán Vernadszkij kutatóállomás az Antarktisz egyik állandó tudományos bázisa.
Volodimir Zelenszkij a két ország közti stratégiai partnerségi megállapodását is aláírta vendéglátójával, Nicusor Dan román elnökkel.
Az SZBU dróncsapást mért Oroszország egyik legnagyobb olajszivattyú-állomására Tyihoreckben.
Munkácson elbúcsúztatták a 32 éves Valentin Ulinec katonát, aki 2026 februárjában esett el a fronton harci feladat teljesítése közben.
Oroszország már 2029-re készen állhat egy nagyszabású támadásra.
António Costa kategorikusan ellenzi a Moszkvára nehezedő szankciók enyhítését.
Az ukrán hadsereg az egyetlen a világon, amelynek közvetlen harctéri tapasztalata van az orosz hadsereg ellen.
A csapásoknak egy civil halálos áldozata és sebesültjei is vannak.
Ukrajna több célzott támadást hajtott végre az Oroszország által megszállt területeken.
Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnának békére van szüksége Oroszországgal, még akkor is, ha személyesen gyilkosnak tartja Putyint.
Az orosz árnyékflotta működése komoly fenyegetést jelent a JEF-országok biztonságára.
A bővítés terén az Európai Unió nem köthet kompromisszumot.
Hangsúlyozta, hogy az orosz propaganda aktívan terjed még kulturális rendezvényeken és gyermektartalmakon keresztül is.
Az ukrán haderőben több mint 75 ezer nő szolgál.