Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza-kormány javaslata szerint a vármegyék ismét megyék lennének, a főispánok helyett pedig újra a kormánymegbízott elnevezést használnák.
Újabb 300 ukrán katona tért haza az orosz fogságból egy nagyszabású fogolycsere keretében. A kiszabadítottak között két civil is van, sokan közülük több mint egy éve voltak fogságban.
Az ukrán külügyminisztérium arra kérte állampolgárait, hogy tartózkodjanak a Magyarországra utazástól a budapesti Oschadbank-ügy után.
Az Ukrán Nemzeti Bank magyarázatot követel a magyar hatóságoktól, miután Magyarországon feltartóztatták az Oschadbank pénzszállító járműveit és hét banki alkalmazott eltűnt.
Jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Donald Trump világossá tette, hogy olyan vezetőt akar Irán élén látni, aki "harmóniát és békét" hoz az ország számára.
Szerinte az amerikai védelmi segítségre továbbra is szüksége van Európának.
Az ukrajnai háborúban új katonai vezetőtípus jelent meg, amely korábban nem létezett a világtörténelemben: a drónparancsnok.
További kétszáz emberünk tért haza az orosz fogságból – közölte Volodimir Zelenszkij.
Marta Kos szerint az EU-nak új szabályokra van szüksége, hogy gyorsabban integrálhassa Ukrajnát és más tagjelölt országokat.
Az amerikai elnök azt is jelezte, hogy az amerikai hadseregnek elegendő erőforrása van a támadások folytatásához.
Hatályba lépett az új parkolási törvény Ukrajnában: külön helyek járnak a három év alatti gyermeket szállító autóknak.
A háború kezdete óta tizenkét támadási hullám érte Teheránt.
Az elnök elmondta: „Szeretnénk csendben PAC-3 rakétákat szerezni (közel-keleti) országoktól és drónokat adni nekik elfogásra.”
A delegációk következő találkozóját az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, Abu-Dzabiba tervezték.
Orbán Viktor, reagált Volodimir Zelenszkij ukrán elnök életveszélyes fenyegetésére.
Donald Trump szerint az ukrán elnök „nem mutat elégséges hajlandóságot a tárgyalásokra”, és akadályozza a rendezést.
Ungváron végső búcsút vettek a 54 éves Borisz Taranenkótól, aki 2026 februárjában esett el a donyecki fronton. A katonát a Dicsőség-dombon temették el.
A 128. különálló kárpátaljai hegyivadász dandár harcosa 2025 októberében esett el a fronton.
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna és Oroszország: 200 ukrán katona tért haza a fogságból. A kétnapos csere során összesen 500–500 hadifogoly szabadulhat.
Az ukrán elnök szerint egyetlen EU-s vezető akadályozza a 90 milliárd eurós hitel jóváhagyását. A döntés március 19-én várható.
A műveletre a hadiállapot jogi szabályozásának figyelembevételével kerül sor.
Kallas hangsúlyozta: az Európai Unió célja, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább a térségben.
A csapásoknak több sebesültje is van.
Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajna nem bízhat Putyin ígéreteiben a háború lezárásáról. Az elnök szerint a Donbaszból való kivonulás sem garantálná a harcok befejezését.
Az orosz erők dróntámadást hajtottak végre egy panamai zászló alatt közlekedő civil hajó ellen.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO nem vesz részt közvetlenül a műveletben.
A kárpátaljai határinfrastruktúra és logisztikai központok fejlesztése volt a legfontosabb téma.
A közel-keleti helyzet szerinte jelentősen elvonja a világ vezetőinek figyelmét Ukrajnáról.
A háború ötödik napján először egyszerre is támadott kora délután Libanonból a Hezbollah és az iráni hadsereg.
A Közel-Keleten elhasznált hatalmas rakétakészletek hiányozni fognak az orosz agresszió elleni védekezésnél.