Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza-kormány javaslata szerint a vármegyék ismét megyék lennének, a főispánok helyett pedig újra a kormánymegbízott elnevezést használnák.
Ungváron végső búcsút vettek a 57 évesen elesett Mudrik Volodimirtól. Több mint másfél évig eltűntként tartották nyilván.
Técsőn végső búcsút vettek Jurij Csernyavec katonától
A főparancsnok elmondta, hogy Ukrajna aktív védekezést folytat.
A hadszíntéri adatok szerint Ukrajnában egyetlen drón átlagosan annyi emberveszteséget okoz, mint 22 tüzérségi lövedék.
Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnában súlyos Patriot légvédelmi rakétahiány alakult ki, amely tovább romolhat, ha a háború elhúzódik.
Kárpátalján végső búcsút vettek a 39 éves Ivan Truszov katonától.
Az amerikai alelnök az ukrajnai finanszírozás megszüntetését a Trump-adminisztráció egyik fő eredményeként könyvelte el.
A csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.
Több mint egy év után megerősítették: a huszti járási Felsőbisztra lakosa, Vaszil Bodnya a Donyeck megyei Nadijivka közelében esett el.
Ami XIV. Leó békefelhívását illeti, Trump azt mondta, a pápa nem érti, hogy Irán nukleáris veszélyt jelent.
Az élet menete az 1988-ban kezdeményezett egyik nemzetközi oktatási program része.
A felek megvitatták azokat a kulcsfontosságú biztonsági kihívásokat is, amelyekkel „most mindenki szembesül a világon”.
Rendkívül fontos, hogy ezek a férfiak otthon legyenek és segítsék az országukat.
Jelenleg mintegy 17 milliárd eurónyi forrás van befagyasztva Magyarország esetében.
Ukrajnának sürgősen szüksége van a pénzre ahhoz, hogy hosszú távon is finanszírozni tudja az oroszok elleni védekezést.
Az orosz hadsereg egy többlakásos épületet támadott meg a városban.
Az ukrán elnök szerint a Druzsba kőolajvezeték részben április végére helyreáll. Zelenszkij Magyar Péterrel való találkozóról és az ukrán-magyar kapcsolatokról is beszélt.
Felkérték a lengyel hatóságokat, hogy adjanak tájékoztatást azokról az intézkedésekről, melyeket annak biztosítására hoztak, hogy menedékjogi és migrációs politikájuk megfeleljen az Emberi Jogok Európai Egyezményének.
Február végén 4 398 400 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában.
A légvédelem egy irányított légi rakétát és 114 drónt hatástalanított, azonban 8 helyszínen 12 drón célba talált.
Az intézkedés a digitális útlevéllel érkezőkre vonatkozik.
A leggyakoribb panaszok között szerepelt, hogy sérültek azoknak az állampolgároknak a jogai, akik a törvény szerint nem kötelezhetők katonai szolgálatra.
Az amerikai alelnök úgy fogalmazott, budapesti látogatása nem a győzelem biztosítását, hanem egy régi szövetséges melletti kiállást szolgált.
Komoly korlátozások alatt működik Oroszország legnagyobb fekete-tengeri kikötője, a Novorosszijszk.
Bejelentette továbbá a hadsereg számára szükséges innovációk gyors beszerzésének bevezetését.
Ukrajna már most is komoly tapasztalattal rendelkezik a légi fenyegetések elleni védekezésben.
Megerősítette: nem támogatják Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását.
Valamint elfogadni az Oroszország elleni 20. szankciós csomagot.
Szavai szerint Ukrajna és Magyarország viszonyában számos, szerteágazó kérdéskör van, amelyeket meg kell vitatniuk: a határ menti infrastruktúrától kezdve az európai együttműködésig.
Fontos, hogy az ukrán katonai szakértelmet elismerik, és harci tapasztalataink a partnerek védelmi rendszerének erős részévé válnak - mondta.